Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1901

elviszed az áldott mezők érésre viruló gabonái felett s a szegénynek verejtékét s reményét semmivé zúzod!“ — E szavakkal végzi Farkas naplójának legszebb sorait, melyekben szerelmét siratja el. Mondjunk-e többet mi is e két nemes lélek tragédiájáról?

Még nem vonult cl a pusztító zivatar élete fölött, midőn egy nagy munka megírásába fogott Farkas, talán épen azért, hogy emésztő szenvedélye erejét a komoly foglalkozás némiképpen elfojtsa. Mert oly munkába fogott, mely méltó volt arra, hogy erejének legjavát vigye bele: Erdélyország történetét akarta megírni. Fájdalom, csak akarta ; mert nagy műve véghez vitelében megakadályozta utazása, azután pedig, mikor ismét hozzá fogott, a halál. így csonkán maradt ránk a mű, csak 63 írott félív van meg belőle.

E csonka mű mégis érdekes, mert világosan állítja elénk Farkast, mint történetírót.

Szerinte a história „az örök igazság tüköré“. A historikusnak tehát az a feladata, hogy a múlt eseményeiben az örök igazságot keresse és dicsérjen ott, a hol ezt megtalálta és kárhoztasson ott, a hol nem találja meg. De mi ez „örök igazság“ ? Az emberiség boldogulása, a szellem szabadsága, az emberi jogok érvényesülése. Ez az örök igazság pedig csak Farkas lelkében élt, azért a maga lelkét vitte bele az eseményekbe és ezen keresztül mutatta csak ezeket. De a prizmán megtört napsugarak, bármennyire kápráztassanak is szépségükkel, nem igaz fényükben mutatják a tárgyakat. A Farkas „örök igazságában“ visszatükröződő eseményeket sem látjuk igaz mivoltukban. ítéleteiben is ez az irányadó. Farkas tehát nem objektiv történetíró, de olyan, a ki szabadon és elfogultság nélkül meri hirdetni felfogását a múlttal szemben. A 18. századbeli felvilágosultság szelleme élt benne, mint előtte Bessenyeiben, kinek történeti művei, — bár elkészültek, szintén kéziratban maradtak. Valóban Bessenyeinek egyenes utóda Farkas, mint történetíró, csakhogy kora már érettebb és fogékonyabb volt ez eszmék iránt, mint Bessenyeié. Bessenyeit elcsüggesztette kora, Farkast lelkesítette. Amaz mogorva visszavonultságban magát epesztette eszméivel; ez abban a biztos tudatban dolgozott, hogy megértik és megszívlelik. Alig harmincz év választja el őket egymástól, — mégis egy egész világ. Ugyanaz a szellem élt Farkasban, mint történetíróban is, mely útazása megírásában oly ékesen tükröződik vissza. S az a lelkes