Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1901

83

De Farkasnak nemcsak új életpálya törésére való kísérletei hiúsultak meg, hanem ez évek küzdelmei között kialudt lelkében a költészet tüze és hiába valókká lettek abbeli törekvései is, hogy mint iró szerezzen fényt nevének. Nem tehetségén, nem buzgalmán tört meg ez igyekezete, hanem szomorú irodalmi állapotainkon.

Farkas .S. Döbrentey biztatására 1819-ben lefordította Schiller Don Carlosät. Döbrentey már ekkor Pesten lakott. A távoliét, ha egy kissé megkötötte is Farkas iránt való barátságát, egészen nem oltotta ki. Most is azzal biztatta, hogy Trattner 100 frtot ad 10 ívért és fordítását kiadja. Farkas elvégezte a fordítást, fel is küldte Trattnernek, — de a kiadás abban maradt talán azért, mert prózában volt írva. Lefordította Farkas Goethe Wertherét is, annak sem akadt kiadója. Kéziratban maradt Staél asszony Corinnája is. Hiába volt minden próbálkozása, Trattner nem mert bele menni kiadásukba. A három mű közűi a Don Carlos kétségtelenül a legérdemesebb volt a fordításra. Wertherért talán csak az ábrándos leánykák rajongtak még, Staél asszony Corinnája sem volt olyan mű, mely nagyobb érdeklődésre számíthatott volna. Staél asszony, a híres Necker leánya, Chateaubriand hatása alatt vallási és politikai kérdéseket vitt merész kézzel művébe; van is bizonyos erő ebben, de hiányzik belőle a női báj, a képzelet, a természetesség, a szerencsés lelemény. A fordító elég ügyesen tolmácsolja Corinnának és Nelvil Oszvald lordnak szomorú történetét. Bár az eredeti stílusbeli szépségéből sok elvész is nála, mégis eléggé kellemesen folyik fordítása és elég bizonyságot nyújt arra, hogy Kazinczy nem egészen hiába dicsérte Farkas prózáját.

Ennyi hiába való kísérlet kedvét szegi még annak is, aki nem a lélekölő hivatalnokoskodásban emészti is föl legjobb erejét. Farkast is elcsüggesztette; de csak egy időre. Mert belső ösztöne hajtotta az irói munkásságra és nem pusztán a hir vágyása vagy az anyagi haszon. A sablonos és száraz hivatali munka után könyvei közé menekült lelki felüdülést keresni. És talált is, mert már ekkor gazdag könyvtára volt, melyben a görög és római klasszikusok mellett a franczia, német, olasz, angol, spanyol remekírók mind megvoltak. 250 frt volt az évi fizetése és ebből többet adott ki könyvekre, mint a legtöbb erdélyi mágnás. Nemcsak örvendező figyelemmel kiséri mind inkább fejlődő irodalmunk gyarapodását,