Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1900
I.XI1I Minden szerdán reggel volt szónoklati gyakorlat s vasárnap reggel praedicatio gyakorlat. ') A secundanusok vagyis a világi pályára készülők tantárgyai 3 évre voltak beosztva. Az alosztályok, mint eddig. Igen nevezetes újítás történt a Brassai Sámuel tanár buzgól- kodása folytán 184.1. szept. 1 én, mert ekkor tannyelvül latin helyett a magyarnyelv hozatott be minden osztályba és minden tantárgyban s az osztályrendszer helyett a szakrendszer. szept. i-én, állíttatott fel külön a theologiai cursus 2 évi tanfolyammal, mely majd 3 s legújabban 4 évre emeltetett. 1851. szept. i-töl a tanulók 3 elemi és I—Vili. gimn. osztályba soroztattak, de az elemi osztály még egy gyei megszaporí itatván, jelenleg az intézet áll: I. Theologiai intézet: 4 osztálylyal. II. Főgimnázium: 1 Vili. osztálylyal. III. Elemi iskola: 1 4 elemi oszt. XI. FEJEZET. Jogi tanszék felállítása. Id. Rédiger Károly o-tordai postamester 1843. febr. 11-én 10.000 ezüst frt. alapítványt tett a jogi tanszék felállítására, oly feltétellel, hogy erre először Mikó Lőrincz s ha a Rédiger-fiuk között később erre alkalmas találtatik, az alkalmaztassák. Az alapítványi összeg nagyobb része kölcsönkötvényekben lévén, a kamatok nehéz befolyása miatt a tanszék felállítása 1847-ig húzódott. Ez évi máj. 2-án tartott főtan, ülésben a beállítás meghatározhatván, másnap Mikó Lőrincz 480 ezüst frt fizetéssel meg is választatott, a ki a jogi előadásokat szept. 5-én nagyközönség előtt tartott értekezéssel meg is kezdette.2) ') A Contio lf>84. szept. 1-től tétetett kötelezővé, fase. II 390. 1. 5) Mikó Lőrineznek a Oonsistor. kétszer ajánlta az akadémiára küldő test 1827. és 1829-ben, nem fogadta el. így lett Székely Mózes kiküldve. lkot. (len. Cons. IX. 322. és 332. 1.