Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1899
27 — Hogy szabad-e ilyen dolgot iskolába vinni, azon lehet vitatkozni, de hogy az alanynak mai meghatározása mellett logikusan gondolkozó fő az iskolában is könnyen ide juthat, arra érdekes bizonyítékokat tudnának fölhozni az elemi iskolai nyelvtanítók. A gymnasiumba már az alany-állítmánynak közönséges értelemben való kész ismeretével kerül föl a tanuló, azért itt nehezebb a megfigyelés. De nem éppen lehetetlen. Első éves tanárkodásom alatt egy II. gymn. tanítványomon magam is — akkor még nagy bosszúsággal — tapasztaltam, hogy minden nyelvtanító mesterkedésem ellenére is folyton úgy elemezett, mintha világélctében másra se tanították volna, mint a Br. okszerű alanyára. Újabb időben különben nyelvtaníróink is kezdik belátni, hogy az alany és állítmány fogalmának az a régi meghatározása csak nyűg az iskola nyakán, mert nehéz és fölösleges, elemzéskor semmiben sem segíti a tanulót, s azért Kalmár Elek pl. (Iskolai tivus“ casus mind egyet tesznek. En ezt nem vitatom, nem is háborgatom benne. Csupán arra kérem — a tanítás sikere érdekében — hogy könyvemet használva maradjon a féljebbi egyszerű es könnyű értelmezésnél. |T. i., hogy az első helyen álló mondatrész—alany] E szerint ne hajtson reá, akármi alakja vagy értelme legyen a szónak, hanem a mi az ige előtt áll, mondja és mondassa alanynak . . . Az alany értelmezése ugyanis elméletileg az, hogy „egy felvett tárgynak, melyről fogunk mondani valamit, a megnevezése“. A mondomány pedig: „az a szó, vagy szócsoport, melylyel az alanyról mondunk valamit“. Ezt számos új és jó nyelvtanban meglelhetni. Én is belőtök irtain ki. [Nó már tegyük fel], egy ember panaszolja, mennyi gondja van neki. Beszélgető társa ezzel vigasztalja: „Ohne Sorgen lebt kein Mensch“. A gondot veszi hát fel tárgyúi és azt mondja, hogy az az élettől elválhatatlan körülmény. [Tehát az „ohne Sorgen“ az alany], — Mikor azt mondaná valaki: „Gestern habe ich viel „gelernt a tegnapi napot veszi fel tárgyúi, . . . annyi mintha ezt mondaná: „a tegnapi nap sok ismeretet nyeretett velem“. De ez nem volna oly természetes“. — A „jeles német nyelvész“, alatt — nem nyelvészeknek mondom — Gabelentzet érti Br. Ez a német tudós ugyanis 1875-ben, tehát évtizedekkel Br. után, Br.-ról nem tudva, tehát teljesen függetlenül, csaknem ugyanarra a gongolatra jött, mint a mit a mi Brassaink már az 0. V -ben (1845- ben) pedzeni kezdett, a „Tapogatódzások a magyar nyelv körül“ (1852) czímű czikkében előadott s a „Magyar mondat“ (1860—64) czímű értekezésében részletesen kifejtett és megokolt. A Br. „inchoativum“-a Gabelentznél „psychologiai alany“, „mondat-zöme“ pedig a G. „psychologiai mondományá“-nak fele! meg. Bármennyire is szeretnők, nem bocsátkozhatunk itt még csak általános ismertetésébe sem Br. ezen alapvető fölfedezésének. Azóta a kérdés a mondattani vizsgálódás Achilles-sarka lett s egész irodalma van.
