Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1897
Az 1898. április lió 2-án tartott tanári beiktató ünnepélyen elmondott beszédek. a) Beiktató beszéd. Fekete Gábor isk. f. gondnoktól. Tisztelt Közönség! Nemes Ifjúság! Kolozsvári főiskolánk ma ünnepet űl. Uj rendes tanárának beiktatási ünnepét. Nekem jutott a megtisztelő szerencse, hogy ez ünnepélyt megnyitsam s új rendes tanárunkat ezen alkalomból üdvözöljem. E megbízatásnak annál szívesebben teszek eleget, mert ezen ünnep jelentőségét ama körülmény is emeli, hogy új rendes tanári állás rendszeresítéséről van szó. Ez főiskolánk újabb erősödését, örvendetes fejlődését jelenti s méltán tölti el a magyar nevelésügy minden igaz barátját valódi lelki örömmel. Mert az iskola úgy az államnak, mint az egyháznak legféltettebb kincsét képezi. Ez oly régi igazság, mint a milyen régi maga az állam, az egyház. Mindkettőnek előhaladása, fel virágozása szorosan összefügg az iskolák fejlődésével, virágozásával. Ezt régi királyaink és fejedelmeink is átlátták s egyes iskolákat bő adományokkal gazdagítottak. Mélyen érezte ezt Dávid Ferencz a midőn ezelőtt több mint háromszáz évvel a kolozsvári óvári iskolát átvette, (1568.) első gondjai közé tartozott azt a fejedelem bőkezűségével kiépíttetni, újra szervezni s abba tanárokúi országhírű tudósokat, — mint Sommer János és Paleolog Jakab — megnyerni. Ezért folyt hazánkban oly sok küzdelem az iskolák birha- tásáért. Ezért kellett kolozsvári iskolánknak oly sok vihart és vészt (1691. I. Leopold.) kiállani, halálos csapást is (1716. III. 30.) 1* I.
