Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1897
A papnövendókek szorgalma és magaviseleté ellen komolyabb jellegű kifogás nem tétetett. Szakvizsgálatot tett 1898. évi május 19-én Lőrinczi Dénes magántanuló elégséges eredménynyel. A lelkészjelöltek közé fölvétetett. Az 1897. évi október 26-án ta.rtott Egyh. Fő Tanács 85. sz. alatt Boros György theol. tanárt a jelen tanévre dékánnak újból megválasztotta. Kihirdetett pályázat és a hittani intézet bizottságának meghallgatása után az E. K. Tanács Simonfi Márton végzett papnövendéket az oxfordi Manchester Collcge-b& a magyar unitárius papnövendékek részére fennálló ösztöndíjra a következő három tanévre fölvette. A most végződő három évben ezen ösztöndíjat Lőfi Ödön papjelölt élvezte, a ki már haza jött. A Hittani Intézet bizottsága a havi gyűléseket és a tanári kar a szakértekezleteket megtartotta. A papnövendékek Boros György dékán ellenőrizése, Székely Ferencz papnövendék vezetése alatt a téli hónapokban a főgymn. alosztalyű és az elemi iskolai tanulók vallásos oktatását a vasárnapi iskolában rendesen végezték. A papnövendékek a három ünnepen mint legátusok templomi szolgálatot teljesítettek a legátust tartó egyházközségekben. A szigorlóknak írásbeli dolgozat tárgyáúl kitűzettek: 1. A római levél theologiai tartalmának ismertetése és méltatása. 2. A hívek látogatásának jelentősége és gyakorlásának módja. Pályázat. A Murányi Farkas Sándor és neje Bányai Agnes 1000 frtos alapítványára pályázat hirdettetik: Az alapítványnak 1896. és 1897. évi kamatjából két jutalom egyenként 60 frtban ezennel pályadíjúi kitűzetik. Föltételek. 1. Pályázhatnak oly unitárius lelkészek és lelkész-jelöltek, a kik az 1896., 1897. és 1898. évben léptek a lel- készi pályára, vagy a kik lelkészi állásukat még nem foglalták el ugyan, de a püspöki kinevezés már birtokukban van.