Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1897
38 2. Pályázók kötelesek fölszerelni folyamodványukat szigorlati bizonyítványnyal, a püspöki kinevezési okmánynyal és irodalmi dolgozataikkal. A pályadíj elnyerésénél előnyben részesülnek azok, a kik folyamodásukhoz mellékelt költői dolgozataikkal igazolni tudják, hogy egyházi és hazafias költői művek Írásával foglalkoztak és arra hajlammal és tehetséggel birnak. A dolgozatok tisztán leírva és összefűzve melléklendők. Második helyen előnyben részesülnek azok, a kik igazolni tudják, hogy tanulmányaik bevégzésében szorgalmat és kiválóbb tehetséget tanúsítottak s kiváltképpen azok a kik kitűnő sza- való-szónoki tehetséggel bírnak. A folyamodáshoz melléklendő egy hiteles kimutatás a folyamodónak a theologiai önképzőkörben ezen a téren végzett munkálkodásáról. Az összes folyamodók között előnyben részesülnek, ha a föltételeknek különben is megfelelnek, a Kolozsi Farkas Mihály egyenes leszármazol. 3. Arra az esetre, ha a 2-ik pont alatt leirt föltételeknek megfelelő pályázó nem találtatnék a lelkészi szolgálatban levő vagy kinevezett lelkészjelöltek között, pályázhatnak (alap. lev. 10.) azok is, a kik még nincsenek kinevezve lelkésznek, de a kik számíthatnak arra, hogy legalább egy év alatt kifognak neveztetni. Az ilyeneknek a pályadíj csak akkor fog kiadatni, midőn a püspöki kinevezést benyújtják. 4. A nyílt pályázatok az Unitárius Papnevelő Intézet dékánjához folyó 1898. évi szeptember hó 30-ig nyújtandók be. 5. A pályázatok a Papnevelő Intézet bizottsága elébe fognak terjesztetni, ennek lévén tiszte a megvizsgálásról és javaslattételről gondoskodni. A pályadíjak kiadása vagy ki nem adása fölött az E. K. Tanács határoz. 5. A pályadíj a mennyiben lehetséges, ünnepélyesen fog átadatni a nyertesnek. A pályázat eredménye és a pályadíj nyertesének neve az Alapítványi Emlékkönyvbe fog bevezettetni. 1. Az intézet elöljárósága és tanári testiilete. Az elöljáróság a Vizsgáló és Fegyelmi bizottság tagjaiból áll, A bizottság elnöke: Ferencz József püspök, előadója Bo-