Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1897
test annyi zavart és félreértést és félelmet visz az elmélkedés menetébe, annyira akadályoz minket az igazság megismerésében, hogy tiszta tudásra nem juthatunk. Vagy nem szerezhetünk tudást egyáltalában, vagy ha igen, csak halál után. (Phai- don 65). Olyan gondolatok ezek, melyeknek legalább hangját mai tudósaink is figyelemre méltathatnák. Az ethikai felfogás, hogy t. i. a jövő élet jutalom vagy büntetés lesz, már az előbb mondottakból is kiviláglik. Már a lovas hasonlatánál is a halandó lő gondozásától teszi Platón függővé az istenek társaságában való maradást vagy a földre esést. Mikor azonban Platon a jövő élet leírását megkísérti természetesen nem állít bizonyosat, hanem kifejezetten is mondja, hogy csak hasonló valami lehet a jövő élet ahhoz, mit ő leír akár mythologiai képben, akár mesében, akár valamely előtte élt híres ember vagy iró mondásában. A mi azonban ezekből bizonyos az, hogy Platon a szabad-akarat híve volt az ethiká- ban és hogy a lélek-vándorlásban komolyan hitt. Kevésbbé bizonyos, de nagyon valószínű, hogy a büntetés es jutalom idejének meghatározásánál a tízszeres viszonzás elvének volt a híve. Nem valószinütlen az sem, hogy mint Pindarosz, ő is a hármas megpróbáltatást tartotta szükségesnek. Tízezer esztendőnek kell elmúlnia — mondja a Phaidrosz- ban - mielőtt a lélek azon helyre visszajuthat, a honnan jött} mert szárnyait nem tudja megnöveszteni kevesebb idő alatt. Csak a bölcsész lelke, mely büntelen és igaz, nyerhet szárnyakat a harmadik ezerév végén, ha már három életen keresztül igaznak maradt. A többiek első életük bevégzésével Ítélet elé állanak, mely után némelyek a föld alá javító házakba mennek bűnhődni, mások pedig az égnek valamely helyére, mely méltó az élethez, melyet leéltek. Az első ezer év végén jő és gonosz lelkek egyaránt sorsot húznak és tetszésük szerint választják meg második életüket. Az ember lelke mehet valamely állatba és az állatból ismét vissza az emberbe. (Phaidrosz 24ÍI.) A lélekvándorlásról Platon a Phaidonban ad tiszta képet. Azok, kik torkosok, erkölcstelenek és részegesek voltak, szamarakká vagy más hasonló állatokká lehetnek, a kik az igazság-