Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896

mit megtapinthat s csak azt becsüli, a mi öt érzékileg javítja, á mi hasznára van. Meghódol a természetnek és pillanatnyi kényszerének, de az igazi realista csak a természetnek, mint egész, örök és feltétlen kényszerűségnek. Vezetteti magát a természettől s így teljesen önállótlan eszköz lesz kezeiben. A phantasta ellenben elhagyja a természetet puszta önkényből, hogy makacs és akaratos vágyait s képzelme szeszélyeit annál szabadabban kielégíthesse. Zsákmánya lesz a korlátlan szabadság kicsapongásának.

De mind a realista, mind az idealista következetlenek s rendszerük egyoldalú, az emberi természet eszménye külön egyikben sincs meg. Amaz tudásában és cselekvésében csak a viszonylagosra, a feltételesre szorítkozik. Módszere a tapasztalati, az inductio; analog esetek ismétlődésére számít. Csak comparativ általánosságra tud emelkedni. így erkölcsében is. Cselekedeteit külső okok, külső czólok határozzák meg. A józan ész vezeti mindenben. Az önállóságnak és szabadságnak kevés nyomát találjuk cselekményeiben. Máskép az idealista. Ismereteit, motívumait az észből veszi. Minden cselekedete az önállóság és tökély bélyegét viseli magán. Az ész mindent magából merít s magára vonatkoztat. Minden feltételes tudást feltétlenre vezet vissza s az emberi szellem szükségképeni törvényein erősiti meg a tapasztalatot. Fölhatol a legfőbb okokig, melyek által minden lehető, s elfeledi a legközelebbieket, a melyek által minden való lesz. Vészit betekintésben, nyer áttekintésben. Megveti a köz józan észt korlátozottságáért, ez a speculativ szellemet ürességéért. Az idealistánál egyes esetben tisztább erkölcsiséget találhatunk, de sokkal kevesebb erkölcsi egyformaságot. Ezért a realistát, ha igazságosak akarunk lenni iránta, életének egész ösz- szefüggésében kell megítélnünk, az idealistát ellenben életének egyes nyíl vámhatárban, de ezeket aztán ki kell választanunk. A realista azt kérdi: mire jó valami? Az idealista: jó-e? Az Ízlésben a gyönyör, az erkölcstanban a boldogság, a politikában a jólét bive; a vallásban sem feledkezik meg előnyéről. Megbocsátja a közönségest, köznapit is gondolkodásban és cselek vésben, de az önkényest, a különöst nem. Ez mindezeknek az ellentéte.

3