Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896

— 32

foglalkozása, lankaszt és fáraszt a megfeszített figyelem. A költészet nyugalmat ad és nemesít, javít. Ez volna hát czélja a költészetnek? A nyugalom érzéki, a javulás (Veredlung), a tökéletesedés végtelen. Amaz nem méltó a költészethez, ez túlzás, mert megszünteti az emberiség határait. Olyan osztály után kell tehát néznünk, a mely tevékeny a nélkül, hogy rajongana. Hogy ilyen osztálya az embereknek létezik-e, nem tartozik ide. De ebben „a naiv jellem a sentimentálissal úgy egyesülne, hogy egyik a másikat megőrizné szélsőségeitől s míg amaz a túlzástól biztosítaná a kedélyt, ez megvédené a petyhüdtségtől. Mert sem a naiv, sem a sentimentális jellem egymagában nem meríti ki a szép emberiség eszményét, a mely csak a kettő benső egyesüléséből származhatik.“ Minél költőibb e két természet, annál kevésbé lesz ellentétök észrevehető, mert a költői hangulat önálló egész, melyben minden különbség és hiány eltűnik. Minél inkább közelednek a közönséges élethez, annál nagyobbak lesznek ez ellentétek.

A naiv és szentimentális költészet megkülönböztetése egy lélektani ellentétre vezet, a mely legélesebben kitűnik, ha mindkettő jellemétől elkülönítjük azt, a mi bennök költői. Ez az ellentét oly régi, mint a cultura. Ez az oka, hogy a költő nem tud általánosan tetszeni, a bölcselő mindenkit meggyőzni, ez akadályozza, hogy a gyakorlati életben a cselekvésmód általánosan helyeseltessék. Az emberek között nagyobb ellentéteket emel, mint az érdekek önző és esetleges harcza. A naiv jellemből ez elkülönítés után nem marad egyéb, mint józan megfigyelés, szilárd ragaszkodás az érzéki észrevétel tényeihez, aztán a cselekvésben megadás, beletörődés abba, a mi van s a minek lenni kell. A sentimentális jellemnél nyugtalan szemlélődő szellem, a mely az ismeretben a feltétlenre törekszik, az életben erkölcsi rigorismus, mely az akarati cselekvények feltétlenségében áll. Az első gondolkodásmód reális, a második ideális. A mint láttuk, a naiv érzésmód elfajulása a köznapi, a sentimentálisé a rajongó. A rokon gondolkodásmódoknak is vannak ilyen elfajulásai: köznapi realismus és rajongó ideálisain*. A reálista torzképe a mate rialista, az ideálistáé a phantasta. A köznapi empirikus feltétlen, vak megadással hódol meg a természetnek és csak azt hiszi, a