Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896
— 3Ö — fűzni lehet. De épen ezért egyiknek sem tesznek teljesen eleget, mert mindkét követelménynek eleget tenni akarni, a legbiztosabb út, hggy mindkettőt elhibázzák. Ha a modern költő a göröggel, annak mezején, a naív költészetben akar versenyezni, ám tegye, de tegye egészen s ne tekintsen a sentimentális korízlés követelményeire. S ha eszményt tűz ki, ne álljon meg a legmagasabb őzéiig s ne tekintsen hátra, hogy vájjon a valóság jön-e hátúi ? Tegye az idyll feladatául, hogy azt a pásztori ártatlanságot a Iegraffináltabb cultura minden viszonyai között mogőrizze s az embert, ki már Árkádiába vissza nem térhet, Elysiumig vezesse- A sentimentális idyll ily értelemben és ezzel a feladattal maga a tökéletes ember a társadalom tökéletes állapotában, a legfőbb erkölcsi méltósággá tisztult természet, maga a szépség eszménye, a való életre alkalmazva. Itt a valóságnak és eszménynek minden ellentéte megszűnik és így az érzelmek minden harcza is. Tehát a költői műfajnak uralkodó benyomása a tökély nyugalma, a mely az erők egyensúlyából, nem nyugalmából áll elé. Schiller most a naiv és sentimentális költészetnek egymáshoz s mindkettőnek „a költői eszményhez“ való viszonyát világítja meg. A költészet feladata az emberi természetnek lehetőleg teljes kifejezése. Ámde mind a naív, mind a sentimentális költészet egymagában, különválva a másiktól, az egyoldalúság veszélyébe jut. A naiv költészet a természetre van útalva; az alakokban gazdag természet, naiv emberiség és költői világ a feltételei. Ha e feltételek hiányoznak, ha a természetet úgy adja, a mint van, akkor megszűnik naiv lenni, köznapi lesz. A naiv költő „a természet kegyéből“ úgy hat, mint osztatlan egész. Az az előnye megvan a sentimentálissal szemben, hogy benne megvan az az összhang, a mire ez csak vágyat ébreszthet, a mire ez csak törekedik. De másfelől ez utóbbinak az az előnye, hogy vágyának, törekvésének tárgya, czélja nagyobb, fenségesebb. Amaz eléri czélját, de ez korlátolt, véges. Ez csak megközelíti, de czélja végtelen. A naiv. költészetben nincs helye a reflexiónak. Mint egy szerencsés ecset vonás; nem szőrül javításra, ha sikerűi s nem lehet javítani, ha el van hibázva. A tapasztalatból táplálkozik. A sentimentális ellenben saját magából.
