Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896

— 29

A gyönge lágyszívűség, ha nem párosúl eszmei gazdagsággal és erélylyel, még senkit sem tesz elegikus költővé. E fajta költemények csak az érzékiségnek hízelegnek a helyett, hogy a szivet felűdítenék és a szellemet foglalkoztatnák. Ezt nevezi Empfindelei és weinerliches Wesen-nek, mi nem messze áll a közönségesen sentimentálisnak tartott költészettől.

Az idyll az ártatlan és boldog emberiség költői előadása. Mivel pedig ez az ártatlanság és boldogság a cultura és a társadalom mesterkélt viszonyaival megférhetetlennek látszik, a költők az idyll színterét a cultura kezdete elé, az egyszerű pásztorok közé helyezték. Ez az állapot azonban nemcsak a mivelt- ség előtt létezett. A műveltség czélja épen az, hogy az embert az ártatlanság, a magával való béke és összhang állapotába helyezze. Ama pásztori idyllek, melyek visszavezetnek a boldog egyszerűség és ártatlanság korába, szép és felemelő fictiók, de aesthetikai értéküket kisebbíti az. hogy a miveltség kizárásával annak minden előnyét kizárják. Gyakorlatilag elételé vezetnek és nemesítenek, de elméletileg hátra felé. A czélt mögöttünk tűzik ki, a mely felé vezetniük kellene. A veszteség szomorú érzelmét keltik a reményé helyett. A szivet táplálják, de üresen hagyják a szellemet. Felkeressük, ha nyugalomra vágyunk, de kerüljük, ha erőink mozgásra, tevékenységre késztetnek. A beteg kedélynek orvosságot nyújtanak, de az egészségesnek nem képesek táplálékot adni.

A pásztoridyll alaphangulatában sentimentális; tárgyában, kifejezésében naiv. Ez a két ellentétes tényező nem ad tiszta aesthetikai gyönyört. Ezéit a szentimentális költőnek nem szolgál előnyére, ha tárgyát a naiv költőtől veszi. S így minden művészet és lángész mellett sem tudja sem a szivet, sem a szellemet teljesen kielégíteni. Vagy eszményi világuk tartalma igen szűk, mert a tökéletes ember nem fér meg a korlátolt természeti és pásztori életben, vagy pedig megfordítva a pásztori élet rajzához választanak magasabb formát. Vagy az érzéki igazság, vagy az eszményi tartalom szenved. Bizonyos pontig minden rendű olvasónak kivétel nélkül fognak tetszeni, mivel a naivot a sen- timentalissal egyesíteni akarják s bizonyos mértékig eleget tesznek annak a két követelménynek, melyet egy költeményhez