Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1896
13 vét igen gyenge, 2) ha oly erős, hogy a közlött indulat megközelíti az eredeti élénkségét, mikor énünket a szenvedő alanytól megkülönböztetni többé már nem tudjuk. Ellenben erősíteni lehet a szenvedés képzeteinek élénksége, igazsága, teljessége és tartóssága által. A képzetek benyomásának élénksége sokkal nagyobb oly szenvedéseknél, melyeknek tanúi vagyunk, mint azoknál, melyekről leírás, vagy elbeszélés útján értesülünk. Közvetlen jelenlét és érzékítés szükséges tehát, hogy * képzeteink a megindításhoz szükséges erőt nyerjenek. Legyenek továbbá a képzetek igazak. A részvét lehetősége azon feltételen nyugszik, hogy köztünk és a szenvedő alany között bizonyos hasonlóság létezik. Hol e hasonlóság felismerhető, a szánalom szükségképeni, a hol hiányzik, ott lehetetlen. Ez a hasonlóság az egész kedélyállapotra, egész erkölcsi természetünkre kiterjed Ha csak az egyén kedélyének bizonyos sajátosságaira terjed ki, melyek az ember általános természetéhez nem tartoznak, akkor a képzet csak ránk nézve igaz, holott tárgyias igazság jellegével kell bírnia. Az élénkséghez és igazsághoz kell jőni még a teljességnek, a mely a képzeteknek és érzelmeknek oly összekapcsolását jelenti, a mely az ok és okozat viszonyában értelmünk előtt összefüggő egészet alkot, s végül a tartósságnak. Az idegen szenvedés által keltett indulat a kedélynek kényszerállapota, melyből szabadulni igyekszik. A kedélyt erővel kell ehez lebilincselni s ez csak úgy lehet, ha a szenvedés képzetei időnként megszakadnak, ellentétesekkel váltatnak fel, hogy azután újult erővel térjenek vissza s az első benyomás élénkségét erősítsék és fokozzák. Ezek után a tragédia meghatározását így adja: ,,/i tragédia események (egy teljes cselekvény) összefüggő sorának költői utánzása, mely minket, embereket a szenvedés állapotában mutat s melynek ezélja az, hogy részvétet kelt send Most e meghatározás egyes elemeit rendre veszi s magyarázza. Az utánzás fogalma megkülönbözteti a tragédiát a többi költői fajoktól, melyek elbeszélnek vagy leírnak. Az elbeszélő alak a jelent múlttá, a drámai a múltat jelenné teszi. A tragédia események sorának (egy teljes cselekvénynek) utánzása. Megér- zékíti nemcsak az érzelmeket és indulatokat, hanem azon eseményeket is, melyekből erednek. Ez a lyrai műfajoktól külön
