Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1895
I. A május 9-iki millennaris emlék ünnepen elmondott beszédek. a) Megnyitó beszéd Kozma Ferencz isk. í‘. gondnoktól. Mélyen tisztelt közönség! Őseink papjai és bölcsei a táltosok ezer év előtt az erdős Kárpátok délnyugati lejtőjén oltárt emeltek és azon áldozati tüzet gyújtottak, melynek füstjével együtt emelkedett ég felé a nemzet hálája, hogy a magyarok istene fegyvereit győzelemmel koszoruzta s őt e szép országnak urává tette. Azóta e földet, melynek akkor egységes neve nem volt, Magyarországnak ismeri a világ. E fogalom szentség lett a nemzet lelkében, melyet vérével avatott fel és őrizett meg annyi veszély között ezer esztendőn át. S ma, midőn az első évezred zárkövénél állunk, mi is, követve őseink példáját, a történelem hullámzó hegylánczolatának verőfényes oldalán pihenőt tartunk s a sziveinkben emelt oltáron hálaáldozatot mutatunk be a népek urának, a ki felruházta számra kicsiny nemzetünket lelki és testi erővel, hogy megszerezze, megvédje, fenntartsa és felvirágoztassa e hont, a mi dicső hazánkat — Magyarországot. Ilogy adott e nemzetnek hősöket és honleányokat, bölcseket és vezéreket, költőket és államférfiakat, művészeket és tudósokat, a kik nekünk irányt adtak, tiszteletet és becsülést szereztek s a kikre mi e magasztos pillanatban a szenteket megillető kegyelettel gondolunk. S fogadalmat teszünk a Kárpátoktól—Adriáig minden kis zugban égő örömfüzek lángjánál, hogy e hazát úgy szeretni, mint ők szerették, 1*
