Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1892

90 unitárius középtanodához tette le alapítványképpen, hogy annak kamatja évenként ogy jó igyekezeti! és jó magavise- letü szegény tanulónak adassék felekezet különbség nélkül. Ez alapítvány az udvarhelymegyei takarékpénztárban a 330. számú betéti könyvön, mely pénztárnokunk kezénél van, he­lyeztetett el s minthogy csak ez évi márczius 21-én történt az alapitványozás, kamatja csak a jövő isk. év végén fog segélyképpen kiadatni. A nagy alapitványozó, néhai b. e. Derzsi Jánosnak puszta-szent-miklósi, mező-ujfalusi, szent-margitai és soós- pataki jószágai, melyek mintegy 600 holdat tesznek, átruház - tattak a sz.-keresztúri unitárius gymnasiumra s erről az át­ruházó végzés a m.-vásárhelyi kir. törvényszéktől 6295- 1892. polg. sz. a. jött meg igazgatóságunkhoz Az E. K. Tanács gondoskodott, hogy Derzsi János arcz- képe lefestessék, s az gazdag aranyos keretben, mint egy 100 frt értékű, az igazgatói irodában helyeztetett el. De gon­doskodott az E. K. Tanács arról is, hogy Derzsi J. nyugvó helyét, a m.-vásárhelyi temetőben emlékkő jelezze. S a mint egy 4 meter magas emlékkő leleplezése ünnepélyét f. évi május 23-ára, pünkösd harmadnapjára rendezte. Az ünnepé­lyen megjelent a Méltóságos és főt. Püspök ur is, a ki nagy hatású omlékbeszédet tartott. Megjelentek az E. K. Tanács, a kolozsvári és keresztúri iskola s az EMKE küldöttei. Az alkalmi beszéd után a küldöttek koszorút helyeztek az em­lékkőre. A székely-keresztúri iskola koszorúja babérlevél alapra rakott élő virágokból volt készítve 20 frt értékű. Sza­lagján e felirat: «a székely-keresztúri unitárius kö­zéptanoda legnagyobb jóltevőjenek.» Homorod-almási születésű néhai Szabó Mózes p. ü. tit­kár, a ki 1890-ben halt el Déván, egy ezer frt alapítványt tett volt atyja Szabó Mihály és anyja Gothárd Mária nevére olyformán, hogy annak kamatja tanulók segélyezésére fordit- tassék s első sorban a hozzá rokonok gjmrmekei élvezzék. Ez alapból a segélyezés ez évben indult meg. Az alap Ko­lozsváron kezeltetik. Városfalvi néhai b. e. Bedő Sándornok 1885-ben isko­lánk kórháza javára hagyományozott egyezer fitos hagyo­mánya hodgyai Bedő Ferencz által perrel támadtatott volt meg. E per a sz.-udvarhelyi kir. törvényszék 3401—1890. sz

Next

/
Thumbnails
Contents