Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1892

■ s a ni.-vásárhelyi kir. tábla 3474—891- és a inagyar kir. Cu­ria 10,226 -1891. számú ítéletei alapján iskolánk javára dőlt el. E perben iskolánk ügyvéde Pálfi Ferencz atyánkfia volt, a ki semmi dijt nem követelt ezért tőlünk. A lefolyt isk. év az ötödik éve lévén a hála ünnepélyek sorozatának, meg lesz vala tartandó, de az iskola fennállása 100 éves fordulójának a küszöbénél lóvén, igazgatóságunk a két ünnepély egyszerre tartását határozta el, s ezt az E. K. Tanács 323—1892. t. ü. sz a. helyben is hagyta és egyszers­mind örömmel vette tudomásul, hogy 1894-ben száz éves ün­nepélyt fog tartani intézetünk. A nmóltóságu miniszter ur 1193—1892. ein. sz. a. egy körrendeletét intézett a rendelkezése és vezetése alatt álló középiskolák igazgatóihoz, hogy a tanév végén intézeti torna- verseny tartassák s annak programmjára nézve utasítással is szolgált. E tornaverseny a tanintézet nyilvános torna vizsgá­lata leend. A győztesek elismerő okiratot nyernek. Jóllehet intézetünk nem áll a miniszter ur rendelkezése és vezetése, csakis felügyelete alatt, de E. K. Tanácsunk 128—1892. t. ü. sz. a. azzal a meghagyással küldötte az em­lített körrendeletét igazgatóságunkhoz, hogy annak értelmé­ben járjunk el. Ennek következtében junius 25-én a torna­verseny megtartatott s a győzteseknek az elismerő okirat ki­adatott. Az E. K. Tanács 197—1892. t. ü. sz. a. elhatározta, hogy az 1892—93. isk. évtől kezdve a magántanulók vizsga­dija az unitáriusoknak 20 frt, a nem unitáriusoknak 40 frt leszen. A felvételi vizsgadija pedig az unitáriusoknak 12 frt, a nem unitáriusoknak 24 frt; s felhívta igazgatóságunkat, hogy e határozathoz alkalmazkodjék. Az 5-ik tanári szók ez időszerónt helyettes tanárral lé­vén betöltve, e tanszéktől fennmaradt 180 frt fizetést igazga­tóságunk 55—1892. sz. a tornaterem építési alapra tőkésíteni határozta. Az E. K. T. 440—892. p. ii. sz. a. a kelésbe bólé- egyezett, hogy az érintett czólra fordittassók mindaddig, mig a tanári szók rendes tanárral leszen betöltve. Az E. Főtanács 51 1892 sz. a. a rendes tanári fizeté­seket 800 írtra emelte s a 20 és több évet szolgált tanárok­nak 5%-os korpótlékot is szavazott meg. A «Székely-egyleti első takarékpénztár* ez évben is 40 91

Next

/
Thumbnails
Contents