Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1888

1

trabe. — Trabs v. trabe« átalában: gerenda. A hajó fő- gerendája a „gerincze“ (carina, Kiel, Quill, Keel), ennél fogva per syecdochen „hajó“ helyett is élnek vele.

— 15. C y p r i á, Myrtoum, I c a r i i s, A f r i c u m, mindmegannyi Syecdoche.

pavidus nauta = mint félénk v. remegő' hajós. Adverbialis szólam és nem appositio.

Bizonyos criticus a „rura“ helyett „tuta“-t olvas. Bentley helyesli, de nem merte felvenni a szövegébe. Jól tette, indocilis: adverbialiter. „Nem szokhatván“ (a szegénységhez.) Massici (i. e. vini): synecdoche. Massicus, jó boráról hires hegy.

solido. — Solidus átalában valami egészet v. teljest jelent. Solidus dies in spécié: kellő foglalkozással töltött napot. „Ilodier- nus dies solidus est... tot us int er stratum et lecti- onem divisus“. Sen. Epist. 83.

aquae...sacrae. — „Egy szent folyam csendes kútfejénél“. Lena ellentétet jelöl a zuhataggal. A q u a per synecdochen (genus pro spécié), folyam.— sacrae: valamelyik istennek szentelt.

Sub Jőve frigido = hideg ég alatt: azaz künn a hidegben, immemor, A vadász annyira hódol szenvedélyének, hogy „eszébe se jut“ otthon magára hagyott felesége.

(visa est) c a túl is. A dativus propositiós a szenvedő forma perfec- tumainál szokott constructió ablativus helyett.

teretes plagas. — „Kerekded“ a háló annyiban, hogy körben van felállitva. Némelyek oda magyarázzák, hogy azért „teres“ a háló, mivel a spárga vagy kötél, a miből kötik, az. E szerint téglából rakott kerek tornyot is négyszegűnek lehetne nevezni! Ily ineptiát Horatiusnál nem tehetni fel.

T e. A vulg. és tán kettő híján minden kiadás m e-t ir és a te coniecturát átalánosan elútasitják, minthogy egy Kl.-ban sincs nyoma. De e csak azt bizonyítja, hogy a hiba régiebb, mint a kezünkhöz jutott legidősebb KI. vagy Scholium. Lássuk, miért hiba a „me“? -—- A két me semmivel sincs indokolva; nemcsak, hanem oly hibát tói a Horatius nyakára, a melyről, mondhatni, leginkább undorodott. Homerusról a legnagyobb dicséretet ezzel az egy jellemvonással fejezi ki, hogy „hic, qui nil molitur inapre!“ (A. P. 140.) Azok a me .. . me-hez konokul ragaszkodó criticusok, kiadók és fordítók pedig a legnagyobb ineptiát követtetik el költőjükkel, mert 1) mindenik hajlam, szenvedély, életmód stb. egy-egy vonással van jellemezve a költeményben, holott a „m e“ ismétlésével magának a költőnek kettő jut; 2) ez a kettő nem olyan, hogy a második az elsőnek folytatása, részletezése vagy feljebb fokozása volna; már pedig ilyet várnánk, ha azon egy személyre vonatkoznának; sőt 3) alig is vonatkozhatnak, mivel a „dis super i s m i x t u s az aristocratát, a populo sec retus a nyárs- polgárt (bourgeois) jellemzi; 4) nem képzelhetni, hogy ha magát béhozta a költő a jellegek sorába, azt, a kihez intézve van a köl5

w