Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1887
5 et semper paulum erit ultra. Pers. Sat. ö, 68—69. — Jam cras istud habeo Priami vei Nestoris. Cras istud quanti d ic mihi possit érni? Martial V. 58. 5—6. A talán középkori szárnyaló szót (geflügeltes Wort, melyet Buchman kifelejtett): Post múltúm cras, cras tandem dilabitur aetas, elengedem és átmegyek a 3. példára: „Hunos, inquit, habemus. (Da haben wir die Hunnen).“ — Ezek után: habeo viros, Plaut. Casina II. 8,34.— habes ne bominem? Ter. Enn. IV. 4, 7. — habeatis sane vo- bis istum Senatoren). Cic. Verr II. 31 (77). — ne Venones in Syria haberetur. Tac. Ann. II. 58. — habet! (erhat’s.) Plaut. M. Gl. II. 2, 60. a habemus Hunnos-t sem ismerhetem el germa- nismusnak. A 4-ik szólamot: „lancea púimone resedit (die Lanzesass in der Lunge)“ nemkülönben védik a következő idézetek: residet spes in virtute. Cic. Fám. XII. 3. — culpa non magis in te residet qu am in omnibus aliis. Cic. ad Brut. 16. — huius incommodi culpa ubi resideat, facilius possum existionare, quam scribere. Cic. Att. I. 17. — si te inter fici iussero re- sidebit in respunlica reliqua coniuratorum manus. Cic. Cat. I. 5 (12). — in corpore perspicuum est vei extincto animo vei elapso nullum residere sensum. Cic. Tűse. I. 43. Szintúgy Lucr. III. 399. sine animo nequit residere per artus álla pars animai. Már pedig ezekben inkább lehetne sínen (liegen, bleiben)nel fordítni a residot v. resideot, mint az ineriminált szólamban, a hol stecken bleiben-t vagy sitzen bleiben-t jelent. Hanem idéznünk kell még: nostrisque ductum seditioni- bus bellum resedit. Hor. C. III. 3, 30. és különösen utoljára: jam jam residunt cruribus asperae pelles. Hor. A. II 20, 9. Last, non least, mert ez egyedül eldöntheti a kérdést. Az 5. példa kevés szót igényel s németsége ellen csak Quinc- tilianust idézem: servabit orator non innocentem modo séd etiam laudabilem civem. Inst. XII. 1, 41, melyből kitetszik, hogy a régi latinok személyekre is ruházták a laudabilis ezímet, holott ma a löblich et csak testületekre alkalmazzák és inkább hinném, hogy ezzel követték amazt, mint amazzal ezt. És ha a laudabilis az istenséghez nem méltatlan jelző (2. Mos. 15, 11. — 2. Sam. 22, 4. — 1. Kron. 16, 25. — Zsolt. 48, 2. 96, 4. 145, 3. — Dán. 3, 52. 55. 56.) Ezek ugyan mind a vulgatából vett idézetek, de sem az nItalá“-t, sem Hieronymust nem vádolhatni germanismussal.