Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1885

40 23-án szintén meglátogatta főtanodánkat s könyvtárunkat. Továbbá Pusey Bouverie és dr. Coll ins Henrik, Londonból. Mltgs. Páll Sándor, kolozsvári tankerületi kir. főigazgató ur 1885. nov. 16. 17. és 18-ik napjain látogatást tett főtanodánkban; az egyes osztályokban az előadásokat az igazgató kíséretében meg­hallgatta, gyűjteményeket, tantervet, igazgatói naplót, leltárt megte­kintett s elismerőleg nyilatkozott úgy a tanulók feleletei valamint az intézetünkről. Mltgs. dr. Klamarik János, miniszteri osztálytanácsos, 1886. május 12-én, előleges bejelentés után, dr. Brassai Sámuel isk. felügyelő gondnok s az igazgató vezetése alatt szintén meglátogatta főtano­dánkat; (mint kijelenté nem hivatalosan) egy pár előadást is meg­hallgatott; a felszerelést, gyűjteményeket, könyvtárt, isk. kórházat megteldntette. Egyebekben teljes megelégedését nyilvánította, csak az isk. épületét találta s ifiknek s annak nagyobbitását hangsúlyozta. Ezt mi is érezzük s az iskola épület kibővítését szívesen eszküzöl- nők, ha anyagi helyzetünk megengedné. Reméljük azonban, hogy a magas kormány épen ez indokból is Egyházi K. tanácsunk folyamo­dását az államsegély iránt teljesiteni fogja. A tanuló ifjúság az igazgatóság engedélyével f. évi május 22-én a „Lövölde“ helyiségében májálist rendezett, melynek tiszta jövedel­me 260 frt 29 kr. volt. Ez összegből az isk. kórház-alapnak jutott: 170 frt 21 kr.; az ifj. egyleteknek: 42 frt 54 kr.; a „Kismező-ját- szóhely“ alapnak: 47 frt 54 kr. Az év elején felvétetett a papnevelő intézetbe, gymnasiumba s s elemi iskolába, összesen: 34!) tanuló, növekedés a múlt évihez mérve: 37. Uj tanuló jött a gymnasiumba: 64; az elemi iskolába: 35; összesen: 99. Ez isk. évben 38-al több jött, mint a megelőzőben. A 99 uj tanuló közül unitárius: 48; más vall ás u: 51. Ez isk. évben is voltak nőtanitványai főtanodánknak, u. m.: Hutflesz Blanka, ki a IV-ik, (latin nyelvet nem tanult), s Egan Leona a Il-ik gymn. osztályból szép eredménnyel tették le a vizsgálatot. A vasárnapi hitoktatás az alosztályokkal a téli hónapokban ebben az évben is rendesen megtartatott Boros György tanár fel­ügyelete alatt. A tanitást és isteni tiszteletet a papnövendékek vé­gezték. A szertartás végeztével a tanítás bírálat alá vétetett s arra megtették észrevételeiket. Czecz Péter, áldozatkész hitrokonunk a főtanoda ifjúságának egy értékes gyászlobogót ajándékozott. Fogadja e helyen is őszinte köszönetnyilvánításunkat főtanodánk iránt oly sokszor tanúsított jó­indulatáért. Különböző intézetektől jött 93 drb. „Értesítő“. Egyes könyv­árusok több tankönyvet küldöttek meg, melyek a tanári könyvtárba helyeztettek el. A tanuló ifjúság magaviseleté a gymnasiumban dicséretre méltó volt. Sajnos, hogy nem mondhatjuk el ezt a papnevelő intézetről is. Ugyanis az első évesek küzül egy az intézetből kizáratott, egy pe­dig erkölcsi kötelezvény adására ítéltetett. E szigorú eljárásból lát­

Next

/
Thumbnails
Contents