Unitárius Kollégium, Kolozsvár, 1885

47 ható, hogy a papi pályára készülő ifjaktól különösen megköve­teljük, hogy jó magaviseletüek legyenek s valódi papi jellem- m e 1 bírjanak. A kőmáli szőlő végén levő „Kismező“ helyiséget az isk. igaz­gatóság plániroztatta, kerítéssel ellátta, s alkalmas játszóhelylyé át- alakitatta. A tavaszon az egyes osztályok az illető tanítók s osztály- főnökök vezetése alatt többször voltak játszani. A „Kismezőre“ for­dított összes kiadás volt: 94 fit 59 kr ; bevétel: 101 frt42 kr. Ma­radt a jövő évre: (i frt 83 kr. Az egészségi állapot a kórházi kimutatásnál látható. Az ott megemlített, Ádám Mózes tanulón kívül elhunytak még a szülői ház­nál: Máté Aron VTI. Városfalván; és Székely Árpád VI. tanuló Ko­lozsvárit aszkorban. Kiss Béla, VII. tanuló pedig, ki már egy évinél több, hogy szintén aszkorban szenvedett, Széplakon. Begyen álmok édes a korán elköltözött kedves ifjaknak. A bánatos szülőket és ro­konokat a jó isten kárpótolja az elvesztett öröm helyett más örömmel! Az év folyamában az isk. igazgatóság tartott 22 ülést, melye­ken a folyó ügyek elintézése mellett tanári értekezletek is voltak az öszhangzatos tanítás, az ifjúság előmenetele s fegyelmét illetőleg. Ezenkívül a nevelésügyi bizottság is több ülést tartott, melyeken a vallásközönség összes iskoláira vonatkozó tanügyi kérdések intéz­teitek el. A félévi s érettségi vizsgálatokra s papi szigorlatra az E, K. Tanács által kinevezett vizsgáló-bizotlság meleg érdeklődéssel kisérte a vizsgálatokat. Különösen annak buzgó elnöke Berde Mózes egyh. tanácsos atyánkfia. IJgy szintén nem mulaszthatom el, hogy meg ne említsem főtanodánk érdemes és buzgó felügyelő-gondnokait: dr. Brassai Sámuel, veterán tudósunkat, ki még most is épen oly éber és élénk figyelemmel hallgatta az ifiuság feleleteit a classicus nyel­vekből, mint fiatalabb korában; P. Horváth Kálmánt és Kőváry Lász lót, kik nemcsak kiváló szorgalommal és odaadó buzgósággal telje­sítik tisztüket, hanem a mint a jutalmak rovatából olvasható, áldo­zatkészségükkel az ifjúság nemes versenyét is élesztik, fokozzák a magasabbra törekvésben. Felügyelő gondnokaink állásukat igazán nem­csak „Nobile officiumnak“ tekintik, hanem azt, valójában be is töltik. Az isk. év ünnepélyes bezárásakor Kőváry László f.-gondnok intézett beszédet az ifjúsághoz az érdemsorozat felolvasása előtt, a jutalmak kiosztása s az évi jelentés megtétele után pedig az igaz­gató tartott zárbeszédet. A szép ünnepélyen nagy számú közönség volt jelen. XVII. Figyelmeztetés az 1886—87-ik tanévet ‘ illetőleg. 1. Az iskolai év szeptember 1-én kezdődik. 2. A beiratások szeptember 1. és 2-ik napjain eszközölhetők a főtanoda helyiségében, a 29-ik számú igazg. teremben.

Next

/
Thumbnails
Contents