Állami Gimnázium, Kolozsvár, 1941
15 érzelmek veszedelmes s mégis megejtő útvesztőin a felsőbbrendű erkölcsiség magaslataira vezethesse a gyeirrtket, magárak a nevelőnek is ugyancsak alaposan kell ismernie az életet. De vájjon hány nevelő felel meg e feladatának ? Hiszen hányán vannak közöttük, akiknek élete sivárabb, szegényebb, színtelenebb bárki másénál !... Sokan azt hiszik, hogy a tartózkodó álláspont egymagában kizárólagossági jogot biztosit a moralitáshoz, bár így nem alakulhat ki az egyéniség. Huguenin is megállapítja, hogy a szülők egyáltalán nem szívesen bízzák gyermekeik nevelését másokra s különösen az erőteljes egyéniségtől félnek s több a bizalmuk a befolyástalan, szürke egyénekben. Innen a követelés, hogy a nevelő ne foglalkozzék semmivel a nevelésen kívül, nem szabad sem politikai, sem tudományos, sem morális vagy vallásos meggyőződéssel bírnia. Ez a személytelenség, a humanitástól, élettől való tartózkodás megnyugtatja a szülőket, mert abban az erkölcsiség kezességét látják. Az igazi moralitás azonban nem lehet absztinencia, hanem az mindig pozitívum. S a köztudat mégis' megelégszik ezzel a negativ eszményképpel, ez minden igénye amit a nevelővel szemben támaszt, valami kevés tanítás-tehnikai és akaratot-értelmet irányító képességen kívül. Ezt nevezik sokan „értelem“ és „jellemképzés"-nek. A közönség bizalmatlansága miatt aztán sok nevelő erre a szűk látókörre van kárhoztatva. Hányán vannak közöttük, akik pl. a politika vagy művészi élet területén félszeg gyermekek módjára mozognak ! Hányán teljesen hamis képet rajzolnak a másik nemről vagy egyáltalán nincs véleményük ! Vájjon milyen jogon irányíthatják a gyermeket a nemek kölcsönös vonatkozásainak annyira fontos területén ? Tudjuk, hogy minden nő lelke mélyén ott lappangó anyasze- retetet a gyermek látása ébreszti és kelti fel, még ha a másé is az és sok női nevelő tényleg sikeresen látja el feladatát. De csak egy ideig. Mert mikor eljön a pubertás, az érzékek és érzelmek ébredésének ideje, a helyzet teljesen megváltozik. Ekkor lesz nyilvánvaló az életet nem ismerő nevelő tudatlansága és tehetetlensége. Mert ha másokat akarunk megtanítani a nemes és felsőbbrendű életre, akkor először nekünk kell élnünk az életet, nem pedig arról lemondanunk. Ha majd egyszer közvéleményünk és vele együtt minden illetékes tényező megtanulja becsülni a nevelő óriási, nemzetmentő jelentőségű munkáját és tiszteletben tartani személyiségét, akkor jöhet azután a következő lépés s a szülők és nevelők együttműködésének megvalósítása. Mert gyakran mély szakadék tátong közöttük s a gyermek két ellentétes áramlat között hánykolódik. Általában a nevelők a szülők konzervativizmusa, a szülők a nevelők modern szelleme miatt panaszkodnak s féltik a gyermeket a nevelő befolyásától. Az együttnevelés szelleme azonban föltétlenül megköveteli az ellentétek kiegyenlítését és az együttműködést. A darmstadti Langermann-iskolának, valamint Angelo Patri (L'école de demain) intézetének ez tökéletesen sikerült Ez utóbbinak egy munkásnegyedben. Érdekes elolvasni ezt a mélységesen emberi és tapasztalatokban gazdag könyvet, mert sokat lehet belőle tanulni a szülő és nevelő együttműködéséről.
