Állami Gimnázium, Kolozsvár, 1941
10 a nőről vallott felfogásuk, mint a katolikusoknak. Ez utóbbiaknál Róma hagyományai a döntőek, itt a nő sohasem volt teljesen egyenrangú társa a férfinek. A nőt először a Reformáció emelte föl alacsony helyzetéből a szociális síkra, meghagyván öntudatot adó érzését, hogy a fajfenntartó funkciókon kívül is képes szükséges és hasznos szerepet betölteni. Itt a nő nagyobb erkölcsi értékének elismerése bizonyos kötelezettségeket ír elő s a nemek kölcsönös viszonyának felfogása is már inkább morális, mint természetes — ami lehet megkötöttség az egyén szempontjából, de a fajfenntartó moralitás értékes kezessége. Itt nem akarom azt állítani, hogy a protestáns államokban mindenütt eszményi a felfogás s a nő és férfi kapcsolatai ideálisak, sem hogy a nemi erkölcs koncepciója itt nem éppen úgy fejlődés eredménye, mint egyebütt, — csak azt kívánom hangsúlyozni, hogy ezek az államok hajlamosabbak a koedukáció eszméjének befogadására és gyakorlati keresztülvitelére. De egyébként, s mindenütt csak erkölcsi fejlődés kérdése, hogy a koedukáció kedvező talajra találjon, ahol erre elegendő erkölcsi vagy vallási alap van jelen, vagy ahol egyszerűen nagyobb a nő tisztelete. De mindez még évszázados és még magukat jól tartó előítéletek romba döntését követelné. Még korai és téves lenne föltenni a kérdést az egy üt‘ne ve?és előnyeit és hátrányait, tehát eredményeit illetően, hiszen még nincsenek meg a koedukáció nélkülözhetetlen alapfeltételei! Módunkban áll azonban a külön- és együttnevelés rendszerét szembeállítani és megállapítani koedukáció előnyeit úgy az értelem, mint az erkölcs és lélektan területén, S ugyanakkor rátapíntunk arra, hogy miért rokonszenvez a koedukációval a gyakorlati nevelés csaknem minden szakavatottja? Itt is mindjárt közbefurakodik a megállapítás, nem koinstrukció- róU hanem koeducációról (együttnevelés) van szó. Ez nem jelenti azt, hogy a két nem intellektuális téren való találkozása egymagában nem nyújt egész sor érdekességet. Mert mi teszi vonzóvá a koin- strukciót ? Az értelem szabad kibontakozásán alapuló oktatási rendszer megállapította, hogy a fiú és leány tanuló — különösen az ifjúkor (adolescentia) éveitől kezdve, gyökeresen eltérő állásfoglalást mutat intellektuális téren. A tanuló ifjú értelme tárgyilagosabb, inkább érdeklődik a tények iránt, alkalmasabb a gyors megoldásokra, rögtönzött válaszokra, mintha csak emlékezetében szépen elskatulyázva és rendszerbe foglalva állandóan kéznél tartaná ismere'eit. A női* értelem — ellenkezőleg, — szubjektivebb, nem annyira maguk a tények, mint inkább a bennük rejlő tanulságok érdeklik — a leánytanulók a kérdések előtt elidőznek, mintegy megrágják azokat — mintha csak valahol a tudat alatt mélyén kellene fölkutatniok a feleletet s éppen ez a hátrányuk a vizsgáknál és a gyors feleleteknél. Itt affektiv logika, amott logikus következtetés ... Itt a dolgok szere- tete, amott a dolgok ismerete . . . Milyen termékeny eszmecsere fejlődhetik ki a két annyira eltérő és egymást pontosan kiegészítő lelki alkat között 1 S micsoda nagyszerű lehetőségek az emberi művelődés jövő fejlődésére! Mai, egyelőre még kizárólag férfi-jellegő kultúránk
