Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziuma, Kolozsvár, 1941
9 Az iskola természetesen mindent megtesz, hogy az oktatómunka minél nagyobb hányadát vállalja magára a nevelésben, de a legtökéletesebb módszerek sem nélkülözhetik soha az otthon kiegészítő munkáját. Egyszerűen azért, mert az otthon olyan lelki munkával járul hozzá az iskola köznevelői tevékenységéhez, amelyet ez — természeténél fogva — sohasem képes a maga erejéből pótolni. Hogy csak a legszembetűnőbb jelenségekre mutassunk rá: az otthoni környezet melegsége, nyugalma és biztonsága, valamint a családi hatások egyéniségalakító ereje valahogyan mindig inkább áll a gyermek személyes élményeinek szolgálatában, (erre számít és épít is a köznevelés), ám az iskola inkább közösségi élményekre támaszkodó egyetemes elvszerűségével hat, (ezt is várja tőle a család). Ez a kettősség tehát fennáll, de egészen természetes módon. Távolról sem ellenmondó még azért a két nevelőtényező, hanem szükségszerű kiegészítője egymásnak. Mind a kettő számít a másik munkájára, mint ahogyan egymást feltételező fogalom: egyén és közösség. Mindezt azért mondottuk el, hogy rávilágítsunk arra az alaptalan várakozásra, amely a magyar helyesírás dolgában is az iskola kizárólagos munkájától vár teljes eredményt. Éppolyan képtelen igényhangoztatás volna ez a maga egyoldalúságában, mint amilyen felelőtlen hozzá- nemértés bizonyítéka. Mintha bizony zeneiskola látogatása már magában véve elegendő volna művészi teljesítmények elérésére. Az iskola itt is csak elvi megalapozást adhat; minden gyakorlati útbaigazítása nyelv- tudományi elvek és jelenségek illusztrációjaként illeszkedik bele a magyar észjárás és gondolatközlés munkálásába. A beidegződésig menő gyakorlás tornájára azonban nem vállalkozhatik egymagában. Különösképpen nem a mai tanterv anyanyelv-ismereti óraszáma mellett. Ha jól megfigyeljük, középiskolánk elsősorban a nyelvérzék fejlesztésével akarja szolgálni a magyar helyesírás ügyét. Ennek legbiztosabb útjai: a nyelvi elemek és kategóriák tudatosítása, nyelvtörténeti kitekintés, a hagyomány és analógia szerepére eszméltetés s a nyelvszokások meg- süvegeltetése. Mindez bizonyos távlatba állítja az egyes nyelvi jelenségeket, s okszerű magyarázatukra törekszik. Az iskolai munka tervszerűségének, ime, ez az űt felel meg legjobban. Hiába gyakorlati készség dolga elsősorban a magyar helyesírás — legalább is hasznossági vonatkozásban —, középiskolánk mégsem tehet egyebet, mint a maga céljainak megfelelően általános nyelvi és lélektani ismeretek rendszerébe iktatja be szerves láncszemként. Inkább felvilágosító és tudatosító tehát a munkája — még egyes hibaészlelések esetében is —, mint ösztönösségig mélyülő beidegződést célzó gyakorlás hajszolása. (Erre ideje sem jut). A magyar észjárás szolgálatában áll tehát elsősorban, s csak annyiban a magyar kézügyességében (hogy már ezt a szót használjam a hasznossági elv jelölésére), amilyen mértékben szolgálja ez utóbbi az előbbit. Egy szó, mint száz, csak az iskolában nem lehet megtanulni a magyar helyesírást. Az iskola nagy-sok eszmei útravalóját a mindennapos otthoni gyakorlás váltja fel a gyakorlati készség időszerű és szükségszerű váltópénzévé. Ott állunk tehát annál a végső kérdésünknél : mit vár a magyar középiskola a szülői háztól a magyar helyesírás
