Tanárképző Intézet Gyakorló Gimnáziuma, Kolozsvár, 1941
10 munkálásában ? Kérdésünk így is fogalmazható: mit tehet a család ebben a fontos kérdésben a saját gyermekéért ? A leggyakorlatibb mozzanatnál kezdem: napi 10—15 percet kér a középiskola, minden tanítványa családjától a magyar helyesírás fejlesztésére. Nem többet soha negyedóránál, de tíz percnél sem kevesebbet. Ezt azonban minden áldott nap; a rendszer és szoktatás kedvéért még ünnepnap is. Ha aztán erre valaki azt mondja, hogy sok minden egyéb készség fejlesztése kívánatos még naponta a gyermek nevelésében, s majd időből nem futja esetleg a napirend, akkor gondoljon mindenki arra, hogy a magyarságismeretnél nem lehet fontosabb érdeklődési köre magyar embernek; a helyesírás pedig fajunk ismeretének alapvető feltétele. Ezt a napi 10—15 percet aztán a leggazdaságosabban kell kihasználni a tanulóanyag különbözősége és a helyzetkívánta szempontok szerint. Fontos, hogy a tanuló ne magában gyakoroljon, vagy legalább is családi számonkérés zárja mindig a gyakorlási időt. Még a legjelesebb tanulónál is szükséges ez, mert a felülvizsgálás tudata jobban kihasználtatja a megszabott időt. Az aztán már mindegy, hogy melyik családtag végzi az ellenőrzést. Mindenesetre olyan valaki, aki legjobban ért a helyesíráshoz, és akinek nevelői szempontból legelőnyösebb a személye. A családanya ne vállalkozzék ilyen szerepre pusztán azért, mert százgondú ura esetleg fáradtan tér haza hivatalából. A hivatali gondok, — akárhogy vesszük is, mégis csak második helyen állnak a gyermek- nevelésé mellett. Viszont az ezergondú anya kerítsen sort naponta gyermeke ellenőrzésére, ha az ő személye az arravalóbb. Természetesen testvér, rokon vagy házitanító is megfelelhet a célnak, ha állandóan szemmeltartjuk a gyakorlás komolyságát. Külön kell szólnunk az olyan családról, amelyben nincs megfelelő iskolázottságú személy a családtagok közt. Mint az alábbiakból ki fog tűnni, itt sincs különösebb akadálya az ellenőrzésnek. Hiszen nem rögtönzött fogalmazás váratlan írásmódjáról kell nyomban véleményt mondanunk sohasem, hanem csak nyomtatott szöveggel való egybevetés alapján. Erre pedig minden ábéceismerő ember képes. Most értünk már oda, hogy megfeleljünk arra a kérdésre: mivel is kell eltöltenünk ezeket a napi tízperceket. A helyesírásnak — őszintén be kell vallanunk — nincs egyetlen boldogító és üdvözítő módszere, mint ahogy nincs végeredményben a fogalmazásnak sem, de még a tanulásnak magának sem. Módszerekről beszélhetünk csak, s ezek egybehangzó alkalmazásától várhatunk csak eredményt. Lényegében minden olyan szellemi munka szolgálja helyesírásbeli fejlődésünket, amely nyelvérzékünket erősíti, tehát minden nyelvtudományi vagy irodalmi tanulmányozás. Például maga az olvasás is, még ha nem tervszerű is; vagy szép hanglejtéssel, hanghordozással és hangsúlyozással beszélő előadó művészeink és szónokaink hallgatása. De én most csak a következő hat módszerre hívom fel érdeklődő szüléink figyelmét. 1. Első helyre teszem Akadémiánk helyesírási szótárának mindennapos forgatását. Ennek a kis zsebkönyvnek minden házban meg kell lennie, mégha nincs is iskolás gyermek a háznál. (Mindössze 80 fillér az ára.) E kiadvány használata — beosztása folytán — kétirányú. Minthogy tartalmazza nyelvünk helyesírási szabályait is, meg a leggyakrabban
