Református Kollégium, Kolozsvár, 1943
In memóriám Tárkányi György Csak ebben az évben vett búcsút az öreg kollégium Tárkányi Györgytől. Igaz, hogy már tizenegy évvel ezelőtt nyugdíjba vonult, de akkor nem búcsúzhattunk tőle, hiszen itt maradt közöttünk. Naponta bejárt a kollégium könyvtárába, az öreg könyvektől, amelyek évszázadokon át gyűjtötték és őrizték a kollégium szellemét, nem tudott megválni. Kedves mondása volt: nyugdíjba mentem, de nem nyugalomba! Valóban, nyugodni azután sem tudott ő. Még lakást is az öreg kollégiumi házakban szerzett, a Farkas-utca hangulatától nem tudott megválni. Átellenben a kollégium kapujával, ablakából úgy nézte évenként a ballagást, ahogy újabb nemzedéket rajzottak ki a sok vihart látott kapun, s talán arra gondolt, hogy készülnie kell neki is a nagy ballagásra, amikor ő is kilép, végképpen kilép az Alma Méternek ebből az édes bűvköréből. Csak most búcsúzunk tőle, amikor már elérkezett az ő ballagásának az ideje. Az öreg diák elment s mi kegyelettel vetünk egy pillantást az eltávozott drága élet után. Éppen egy félszázaddal, pontosan ötven esztendővel ezelőtt kezdte meg nevelő munkáját, mint kollégiumunk helyettes tanára, 1894 szeptemberében. Ötesztendei szolgálat után innen választották meg a sepsiszentgyörgyi kollégium rendes vallástanárául. Ifjú korának négy szép esztendejét töltötte el nevelő munkában a sepsiszentgyörgyi kollégiumban s onnan visszatérve, 1903 szeptemberében mint kollégiumunk immár rendes vallástanára, székfoglaló beszédét meghatott hangon így kezdi: »Hosszú, küzdelmes bolyongás után, hogy el ne hagyjam többé, a szülei házba megtért gyermek meghatottságával állok itt az édes Alma Máter régi, kedves ismerősként köszöntő százados falai között.« Egy fél évszázaddal ezelőtt olyan időben állott a vallástanítás szolgálatába, amikor az egyháznak ez a fontos feladata még mindig a legválságosabb időket érte. Alig egy emberöltővel azelőtt történt a tanárképzés nagy reformja, mely a lelkészi képesítésű tanárok helyett pusztán szakszerű képesítésű tanárakat állított a felekezeti iskolák katedráira is, amely reform a szaktudást és pedagógiai szempontokat tekintve, ha jól bevált is, nagy zökkenőt jelentett a vallásos nevelés tekintetében. Az egyház nem volt felkészülve erre, nem tudta pótolni az addigi pap-tanárok vallásos nevelő munkáját és a legtöbb helyen arra szorult, hogy a helybeli lelkipásztorral láttassa el a vallásórákat, aki városi gyülekezetben nagy elfoglaltsága mellett ezt a munkát becsületesen elvégezni nem tudta. Székfoglaló
