Református Kollégium, Kolozsvár, 1942
22 B.) Épületeink. Örömmel jegyezzük fel Évkönyvünkben azokat a javításokat, melyeket épületeinken végezhettünk. A román agrárretorm következtében a kollégium elvesztette mintegy 1600 holdnyi földbirtokát. Ez a birtok szolgált fenntartási alapul. Elvesztése olyan súlyos anyagi helyzetet teremtett, hogy hosszú időn át nem gondozhattuk kellőképen épületeinket. Ilyen körülmények közt az állam segítsége mellett is csak kölcsönből tudta az elöljáróság az elodázhatatlan javításokat végrehajtani. Az 1902-ben épült gimnáziumi (Petőfi-utcai) épület külső vakolata még nem szorul javításra, külső falai időálló cementes vakolattal készültek. Az internátus épületét azonban sürgősen újra kellett vakoltatni három oldalon ; a nyugati oldalt pár év ezelőtt ‘vakolták újra. Erre a munkára a nm. vallás és közoktatásügyi minisztérium 20.000 P. államsegélyt adott. így a régi épület külsejét megújítottuk. Másik örvendetes esemény épületeink történetében tornatermünk átalakítása: a terem hosszában az udvar felől új mellékhelyiségek (öltöző, mosdó, szertár, tanári szoba) épülnek. A terem karzatát az alatta levő szertári és tanári szobával lebontják, és ennek helyével a terem kibővül. Ennek az átalakításnak költségeiből a nm. vallás és közoktatásügyi minisztérium 607o-ot (40.000 P-t) vállalt el rendkívüli államsegélyképen. Az internátus-épület vakolatának lebontásával egyidejűleg le- bontontották az internátus és a templom közti kőkerítés vakolatát is. A vakolat alól betömött ablaknyilások kerültek elő, s kiderült, hogy ez a kerítés a régi Apáczai-kollégium homlokzatának egy része, melyet annak idején nem bontottak le, hanem kerítésnek használtak fel. Az így megőrzött falrészt, kérésünkre az Országos Műemlékek Bizottsága feldolgoztatja, és mint műemléket őrizzük meg Apáczai kollégiumának e darabját. C) Az iskola munkája. a) A tanítás menete és anyaga. A tanítás menetében a tanárhiány és katonai behívások miatt merültek fel nehézségek, de tanári karunk mindent megtett leküzdésükre. Egy tanszékünket nem tudtuk betölteni (történelem-földrajz), a magyar-német tanszékre megválasztott dr. Nagy Jenő pedig egész évét katonai szolgálatban töltötte, hasonlóképen nem foglalhatta el állását Szűcs János (latin-német szakos) óraadó lelkész-tanár sem csaknem az év végéig tartó katonai szolgálata miatt. Szeptemberben 7 tanárunk (Ádám Zsigmond, Balázs István, Lőrinczi Ferenc, Nagy Géza, dr. Nagy Jenő, Horváth József és Szűcs János) volt távol katonai szolgálat miatt. Az év végén, május 15-től Fazekas Gyula 10 napig, Tatár Ferenc május 15-jől, Balázs István, Lőrinczi Ferenc és Horváth József pedig május 23-tól teljesítettek katonai szolgálatot. Hogy a tanítás menete meg ne szakadjon, szeptemberben külön tárgybeosztással készítettük el az órandet, redukált órabeosztással véve fel a tantárgyakat, a katonai szolgálatra benntartott tanárainkat egyideig (október-no-