Református Kollégium, Kolozsvár, 1942
11 ságának védelmében és szolgálatában. Nagy a mi veszteségűnk és szomorúságunk. De mennyivel nagyobb a tiétek közvetlen hozzátartozói, forrón szeretett hitvese és gyermeke, akik közvetlenül éreztétek az ő gyermekien gyöngéd és szerető szivének melegségét, hűségét, tiszta szerelmét. Hiszen ha koporsóban nyugvó testvérünk fáradhatatlan munkássággal tanult, dolgozott, tusakodott a közéletben, munkája eredményének minden jutalmát e világon egyedül csak abban kereste, hogy titeket lásson boldogoknak, megelégedetteknek, egy szép, kedves, meghitt szeretettől áthatott igazi családi otthonban. Milyen kedves, szép otthont hagyott el, és milyen mérhetetlen a ti bánatotok, hogy abba a szép otthonba, amelyet olyan hűséges munkával szerzett meg számotokra, immár nem térhet haza. Mit mondjunk ezekre ? Mi is, ti is csak egyet tehetünk: Lehajtjuk fejünket és szólhatunk az Isten fensége előtt meghajló értelem alázatos, de erős vallomásával, úgy, amint a mi testvérünk mindig meghajolt az élő Isten szuverénitása előtt, szólhatunk úgy, mint a zsoltáros szólott: »Én bizony tudom, hogy nagy az Ür, a mi Istenünk minden Istennél különb. Tudom, hogy mind megteszi az Úr, amit akar az egekben és a földön, a vizekben és minden mélységben«. (Zsolt. CXXXV:5—6). A mi áldozatunkat azonban, amelyet az értelem belátása parancsol, beragyoghatja Isten kegyelméből a mi megváltó Jézusunktól nyert égi vigasztalásnak fénye; Aki az Ö tulajdon fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk ? A mi Urunk Jézus Krisztus által ragyogja be szívünket az égi vigasztalás fénye: »Ha a mi földi sátorházunk elromol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben.« A mi testvérünk törékeny sátorháza elbomolt, de hitünk szerint amaz örökkévaló hajlékban már részese az égi szónak: »Hű voltál, tiéd az élet koronája!« Emlékezete világit előttünk és mutatja az útat »felfelé«, mutatja nektek elsősorban gyászoló testvéreim, hogy e koporsó mellől feltekintsetek őreá, a mi Urunk Jézus Krisztusra és meghalljátok és szivetekbe zárjátok az ő Ígéretét: Higyjetek Istenben és higyjetek énbennem, hogy aztán betöltse a ti telketeket is a Krisztus által erős szívnek győzelmes vallomása: »Hiszem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak örökkévaló Atyja az Ö fiáért nékem Istenem és Atyám, akiben én annyira bízom, hogy semmit sem kételkedem afelől, hogy mind testi, mind lelki szükségeimet beteljesíti, sőt, mind azt a rosszat, amit e siralomvölgyében reám bocsát, javamra fogja fordítani, mert ezt megcselekedheti mint mindenható Isten és meg is akarja cselekedni, mint hűséges Atya.« Mi résztvevő szívvel veletek együtt és érettetek imádkozunk, hogy cselekedje meg ezt veletek a mi hűséges Atyánk és tegye erőssé és győzedelmessé megpróbáltatott sziveteket az örök élet hite, a viszontlátás boldog reménysége által. Ámen.
