Református Kollégium, Kolozsvár, 1942
10 fel. A hit által táplálkozó felelősségérzésnek és szeretetnek belső inspirációja szerint élő értelmes embernek egyetlen egy igazi belső formáló ereje van, az a törekvés, melyet Pál apostol így fejezett ki: Abban gyakorlom magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen mind az Isten, mind az emberek előtt. Akinek életét így hatja át a kiművelt értelemnek, a komoly erkölcsi felelősség- érzésnek és szolgáló szeretetnek lelke, annak visz az útja felfelé, visz olyan magaslatra, amelyen megállva már itt ebben a világban is körülveszi őt az emberek bizalma, tisztelete és megbecsülése, de amelyen megállva részese lehet annak a felemelő öntudatnak, amely- lyel Pál apostol tekintett az örökkévalóság felé: Tudjuk, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt és veletek együtt előállít. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nekünk, mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Mert a láthatók ideig- valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. Mi, akik ismertük és szerettük koporsóban nyugvó testvérünket, tudjuk, hogy az ő személyiségét valóban az tette drága értékké nemzeti és egyházi életünk számára, hogy az ő szokatlanul éles és művelt értelmét mélyen áthatotta a komoly erkölcsi felelősségérzés és a népe, nemzete, Anyaszentegyháza iránt való égi tűzből táplálkozó erős és hűséges szeretet. Ő valóban a legnagyobb magyarnak, Széchenyi Istvánnak értelmében volt »kiművelt emberfő« közöttünk. Igaz és a mi kisebbségi életünkben ténylegesen tapasztalt valóság volt a legnagyobb magyarnak ama megálapítása, hogy az értelmi súly erő, és hogy az emberiség bármely kis népe is erős, nagy és hatalmas lesz, ha az értelem szózatját követi. Az az értelmi súly, amelyet az utóbbi két évtized nemzeti és egyházi közéletében Tusa Gábor megtestesített, valóban erő volt. Ez a törékeny testű, de igazán értelmes fejű magyar ember, azáltal emelkedett egyre magasabbra mindnyájunk előtt, mert ő tanult, tanult, éles szemekkel figyelt, hangyaszorgalommal gyűjtötte a tapasztalatokat és ismereteket, hogy nehéz helyzetekben az értelem szózatjával tudjon véleményt adni nemzete és egyháza számára. így történt azután, hogy az élet-halálharcot vivő magyarság nagy közéleti, politikai, egyházi, tudományos és művészeti harcaiban egyre teljesebb bizalommal fordult ehhez a csendes, a zajló élettől inkább visszahúzódó férfiúhoz, egyre nagyobb tisztelettel hallgatta meg az ő biztos jogi tudással, nagy erkölcsi komolysággal, feltétlen jóakarattal megfogalmazott tanácsait és útmutatásait. Sohasem állott az előtérben, de az előtérben álló férfiak megnyilatkozásaiban ott volt az ő tanácsa, mint irányító és útat mutató fény. Ezért vesszük körül mélységes szomorúsággal koporsóját. Érezzük, hogy e nehéz történelmi időkben milyen nagy szükségünk lett volna továbbra is az ő munkájára, az ő tanácsára, aki olyan világos tisztánlátással tudta megítélni helyzetünket, tudta kijelölni az útat, amelyen járnunk kell, tudta megmutatni a pokol veszedelmeit, amelyeket magán- és közéletünkben el kell kerülnünk, olyan félelmet nem ismerő határozottsággal tudott helytállani Erdély magyar-
