Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
43 háború sötét rémségeit, az emberiség elpusztítására törő »Antikrisz- tus« megjelenését és bár a vértől irtózik és »a lelkét a béke reszkető nagy vágya« hatja át, mégis a »nagy Caen-í lányhoz« hasonlóan a gyilkol: »markolatig« tudná döfni az új Marat »sötét szívébe«. Reményik költészetét vizsgálva láttuk hazafias lírájának alkotóelemeit, természetszeretetét, Istenkereső mély hitét, szociális élet- szemléletét, a művészetről vallott felfogását és humanista magatartását. Természetesen e különböző és sokirányú költői útkeresés nála élete és költészete szoros összefogásában nyer acélveretü, időtálló egységes keretet. Ellenmondás sem életében, sem a dolgokról vallott felfogásában és azok költői kifejezésében nincs. Költészetének és eszményvilágának értéklésénél azonban vigyáznunk kell nehogy Reményik eszmevilágának lényegét félreismerve az általa vallott művészi elvek és életszemléletet azok hétköznapi fogalmaival tévesszük össze. Elvei és azok sajátosan egyéni költői megfogalmazása teszik életművét újabb irodalmunk egyedülálló, építő erejű, maradandó értékévé! Reményik sokszínű költészetéből csak a szerelmi líra hiányzik. De a nőkről és a női lélekről vallott felfogása homlokegyenest ellenkezik modern költészetünk nőszemléletével. Az a néhány vers, amiben ezzel a kérdéssel foglalkozik az általunk már előbb kifejtett életfelfogásból fakad. A költői és női lélek rokonságát hangoztatja, a nőben a jövendő anyát és a férfi érzésvilágának lelki kiegészítőjét látja. Saját életére célozva pedig az »Atlantisz harangoz« c. kötetében így ír „Minden fonál végén egy nőalak Mintha mind egy sors változata lenne. De én rejtettebb kútfőre akadtam, Szerelem útját, hogy elhagyogattam : En, én a Testvért fedeztem fel benne“. (Férfi sorsa). Az igazi és mély szerelem érzését a nagy, az örökértékü lelki világ értékének tartja. „Akit nagyon szeretsz Soha meg ne csókold, ne öleld meg, Áhítattal csak a kezét fogd meg. Akit nagyon szeretsz Közted s közte, mint egy tündérfátyol Lebegjen a távol. Ami el nem kophat Forró közelségbe, Hosszú megszokásba, Akárminek hívják: Annak az érzésnek örök a zománca“. (Mikor ünnepet ül). A sors úgy rendelte Reményik számára, hogy egyedül élje le prófétai, magányos életét. De ez a sors szent elrendeltetés, mert a megnemtalált nő helyett egy nemzet lelke kísérte és adott erőt a
