Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
21 látja, de már érzi, hogy mások előtt meg kell mutatnia magát, fel kell tárnia lelke rejtett érzésvilágát. Istenhez forduló halk imájában pár évet kér csupán, hogy a »szavak csengő színezüstjét« »másnak« adhassa át. „Pár évet adj csak. Akkor én Uram Kezedbe adom vissza minden vágyam, Mert mind betelt. És nem éltem hiában“. Az út tehát a magányból a közösséghez vezet, de ez az út tele van kétellyel, kifejezési formát és mondanivalót kereső küz- ködéssel. Sokszor a hitében is megrendül és ilyenkor »szeretne visszadobni minden áldást« a Teremtőnek: „És perelni az Istennel végnélkül, Hogy így alkotta meg ezt a világot“. Reményik vallásos érzésének kialakulását Adyhoz hasonlóan az Istennel való harc jellemzi. Az örök lázadás és az alázatos megnyugvás színezik Istenhitét és teszik mélyen emberivé. De az ellentétek sajátos harca és kiegyenlítődése költészetének későbbi jellemző vonásává válnak. Hazafias és bölcsészeti költészete a megoldott és meg nem oldható problémák között vergődő lélek művészi kifejezései. Adyn kívül talán egyik modern költőnknél sem érződik annyira a mai ember lelki válsága, útkereső, bizonyosságra törő szándéka, mint Reményiknél. De míg Ady e válságból nem mindig látja a kivezető utat, addig Reményik az Isten és az erkölcsi eszmék világában találja meg a nagy bizonyosságot, a lélek időleges meg- nyugvását. A hit azonban sem nála, sem Adynál nem nyújt állandóan vigaszt, mindenre választ adó, lelki sebeket örökre begyógyító irt. A dolgok mélységeit, az emberi lélek és élet ellenmondásait látó nyugtalan lelkűk örökös lázadás, állandó szkepsziscsaták színhelye, hogy aztán a belső harc feloldódjék a magasabb erkölcsi és isteni rend előtti lelki alázatban. Reményik költészete a modern magyar hitkereső irodalom legszebb, legtökéletesebb kifejeződése. A magánosságot kereső költő így jut el az életproblémák igazi rejtélyéhez, az emberi sorsok titkos irányítójához, Istenhez. Ez az út Istentől most már nem önmagához, hanem embertársaihoz, a hasonló sorsban, az azonos problémák között vergődő lelkekhez vezet. És ezért a lélektől lélekig vivő útért Istené a hála, övé az érdem: „Oh barátaim, ha egy fénysúgár telketekig hullt, át a lelkemen : Nem enyém az a fény, csak bennem jár, Istennek köszönjétek — Ne nekem “ Első kötetében a természet és Istenkeresésen kívül halványan megjelenik a magyar sorsprobléma is. Reményik első versei nagyrészt a világháború idején íródtak, de mégse tartoznak az úgynevezett háborús költészethez. Reményik a háborút elkerülhetetlen végzetnek tartotta, népek és eszmék kegyetlen összecsapásának. Egyetlen kérdés foglalkoztatja csupán: mi lesz a magyar sors útja, hová vezet a puszta létet is fenyegető véráradat. A békés ottho-
