Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
Ez a három fővonása, igazságossága, békeszeretete és jósága sok jóbarátot és sok hűséges tanítványt szerzett neki. Pedig egyébként nem volt túlságosan közvetlen és közlékeny természetű. Az ő barátságát meg kellett érdemelni, csak lassan melegedett fel az emberek iránt, úgy hogy a felületes szemlélő előtt olykor tartózkodónak tetszett. Sőt azért a ritka tulajdonságáért, hogy nem szerette a felesleges beszédet, zárkózottnak is látszott. De aki közelről megismerhette, akit a maga közelébe bocsátott, akit szeretetébe fogadott, annak módjában volt egy nagy és tiszta lélek igazi arcát meglátnia ás megismernie. Az ilyenek társaságában kinyílt és megmutatkozott ez a sajátosan magyar férfiú, beszédes és vidám tudott lenni, ragyogtatta bölcs és jóságos humorát, úgy hogy lehetetlen volt meg nem szeretni. Az csak természetes, hogy az ilyen ember családi életének is a szeretet a legjellemzőbb vonása. Hogy feleségét és egyetlen gyermekét nagyon szerette, az magától értődik. Édesanyját korábban elvesztette, édesapját sokszor emlegette a fiúi szeretet igaz hangján. A távoliét és a ritka ünnepi otthoniét, ha nem is bensőbbé, de bizonnyal még zavartalanabbá tette kölcsönös szeretetüket. Kettejük viszonyára mindennél élesebben rávilágít az édesapának fájdalmas felsóhajtása, amikor a temetés után fiának halálát megtudta (addig elhallgatták, titkolták előtte): «Sírva megyek az én fiam után a koporsóba!» És nyolc nap múlva meg is halt a 80 éven túl levő aggastyán. Sokszor szólt szeretettel, ragaszkodással testvéreiről, rokonairól, az otthonról, a faluról. Nagyon szerette István öccsét, nagyon fájlalta korai hősi halálát. Azt mondotta róla, hogy ő volt közöttük a legjobb, a legszelídebb, a legkülönb, nem ivott, nem dohányzott, olyan volt, mint egy darab kenyér. De olyan volt maga Csüry Bálint is, maga a halkszavú szeretet, amelyre az ember lelkének valóban olyan szüksége van, mint a mindennapi kenyérre a testnek. Nagyon korán veszítettük el. Tudásának gazdagságából még sok értéket juttatott volna a magyar nyelvtudománynak, szerető szívének mélységéből még sok éltető meleget áraszthatott volna ebben a rideg, önző világban. Az igazak és jók jutalma az utódok és az utókor elismerése és hálája meg fogja őrizni emlékezetét. BRÜLL EMÁNUEL