Református Kollégium, Kolozsvár, 1941
14 Reményik Sándor 1890—1941. A kolozsvári református kollégium folyosóit díszítő egyik régi érettségi csoportképről sok ismeretlen arc közül ismerős tekintet néz alá a folyosókon zsibongó, rohanó kis diákokra. Reményik Sándor fáradt, de meleg tekintete őrködik az emlékezetből is kihullt öreg diákok és a jövőbe ívelő új nemzedék felett. A halott bajtársak, a szétszóródott egykori fiatalok és a porba omlott régi vágyak felett az erdélyi és az örök magyar sorsproblémák mély szimbólumaként néz le reánk: Apáczai Cseri János kollégiumának diákjaira és tanáraira Reményik Sándor. Alig egy éve távozott közülünk, a nagy erdélyi magyar család őt örökké sirató fiai közül, de alakja, költészete és emléke »ércnél maradandóbban« vésődik örökre emlékezetünkbe. Ki volt Reményik Sándor ? Mi költészetének varázsereje, mely- lyel húsz éven át vígasztalt, megtartott, útat mutatott ? A költő élete titok, amelyről avatatlan kézzel nem lehet, nem szabad fellebbenteni a fátyolt. A Reményik-versek keletkezése és az a lelki hatás, amely nyomukban kialakult, láthatatlan és titkos imperiumot szerzett számára. Fejedelem volt ő, a lelkek és érzések uralkodója egy olyan korszakban, amidőn határok és törvények béklyóiban a sorvadó magyar nemzettest csak a lélek birodalmában kereshetett menedéket. Költészete mélyértelmű és elválaszthatatlan találkozás volt a szenvedésben magánossá lett költő és a mindenkitől elhagyott, magánosságában szenvedő erdélyi magyarság között. De ugyanakkor híd is volt, mely ledöntött templomokon, mesterségesen felállított határokon át a szétszórt magyarságot egyesítette egy új és meg- támadhatatlan lelki birodalomban. Ez költészetének egyik jelentősége. A njásik, a jövőbe mutató út verseinek örök magyar és örök emberi mondanivalói. Az új és felemelkedő magyarság ma is csak azon az úton lehet naggyá, melyet költészete számára kijelöl. A Széchenyi-arcú magyarok sorsvállalása az övé, amely azt hirdeti, hogy csak a minőségi, a lelki magyarság nehéz, de egyedül helyes építőmunkáján át juthatunk el a legmélyebb és legigazibb magyar életformák megteremtéséhez. Reményik életének és költészetének elemzése hálás, de nehéz feladat. Őmaga egyik versében óva inti az irodalomtörténészeket, hogy a költő magányos titkait és a szenvedésekben született versek igazi értelmét jelentéktelen életrajzi adatokkal, szükségtelen külső hatások bogarászásával félremagyarázzák. A költészet lényege Reményik szerint titok, a vers híd »lélektől lélekig*, birodalom, amelynek területére csak az léphet, aki hasonló érzések és a költővel azonos lelkiség hordozója. A költő intelmét megfogadva, nem az irodalomtörténetírás módszerén át próbálunk költészetének igazi értelmébe behatolni, hanem a versein, a lelkét a lelkűnkkel összekötő közös szenvedéseken át. A tudós szándéka tehát háttérbe fog szorulni az együttérző lélekkereső, az ő és a saját érzelmeinket feltáró
