Református Kollégium, Kolozsvár, 1915

VII.

ß

Évzáró ima.

Irta és az 1915 — 16. év végén tartott záróünnepen, 1916 június 3-án elmondotta Tárkányi György vallástanár.

Erős várunk vagy nekünk, mi urunk, hatalmas Istenünk; jó oltalom, bizonyos erősség a háborúság, szorongattatás idején: ha tábor fog körül, nem fél szivünk, ha ellenség támad reánk, benned bízunk. Kőszikla, aki benned veti bizodalmát, nem szégyenül meg, bizton és bátorságban érzi magát.

Bizony, a te szárnyad alatt oltalmunk van, páncél és paizs a te hűséged ; erős torony a te neved, vallást teszünk róla a te gyülekezetedben; akik munkánk kezdetén a te nevedet hívtuk segítségül, akik oltalmadba ajánltuk magunkat, sorsunkat és életünket, és a te erős karod, a te atyai kegyelmed átsegftett egy esztendő küzdelmein, nehéz fáradalmain.

Ez apokaliptikus időkben, e vérpárázatos napok között, amikor mintha kifordúlt volna sarkaiból a világ, mintha elvesztette volna lábai alól a talajt a képedre alkotott embervilág, amikor a sors vad rohanással száguld tova, eltiporva útjában egyeseket és népeket, széttépve, megsemmisítve annyi szép reményt, annyi édes boldogságot és fényes álmot, a súlyos megpróbáltatás napjaiban oltalmunk és erősségünk voltál; megvidámítottál a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőhöz képest, amelyben annyi gonoszt láttak a mi szemeink.

Oh bizony, te tudod, hogy súlyos megpróbáltatás ideje volt az elmúlt esztendő is: a világháború félelmes zaja közt végeztük munkánkat az elmúlt esztendőben is.

Mert nem szűnt meg az elmúlt esztendőben sem a te felgerjedt haragod, amellyel kegyetlen búsulással az Ítélet völgyébe