Református Kollégium, Kolozsvár, 1915

— 38 szólítottad a népeket: sőt inkább itt tombolt még mindig folyton körülöttünk fergeteges vihara a világháborúnak.

Atyánk, Istenünk, jól tudjuk, hogy méltán van mirajtunk ily hosszú ideig a te sujtoló karod; jól tudjuk, hogy méltán van mirajtunk a veszedelem, méltán szállottál perbe mivelünk és jött reánk a fegyver és a halál ; mert nem figyeltünk a te beszédedre, nem tiszteltük a te törvényeidet. Jól tudjuk, hogy eltávoztunk a te ösvényeidtől, pártot ütöttünk ellened, bölcsek voltunk a gonoszra, a jó cselekedetre pedig balgatagok, vétkeztünk és gonoszságot műveltünk ellened szivünkkel és a mi kezeinkkel. Jól tudjuk, hogy borzalmas és rettenetes dolgok történtek a földön: elveszett a hűség, hittünk a hazug beszédeknek, kicsinytől fogva a nagyig mind rút nyereség után futottunk, sőt eláradt sokasága azoknak, akik megtagadtak téged, mondván: „Nincsen ő és nem jöhet ellenünk !“

Pedig jól tudtuk, hogy te nagytanácsú és hatalmas Isten vagy, akinek szemei jól látják az ember fiainak minden útját, hogy megfizess kinek-kinek az ő útjai szerint és az ő cselekedeteinek gyümölcse szerint; és mi mégsem jobbítottuk meg a mi útjainkat.

Oh bizony, jól tudjuk, hogy a mi bűneink fordították el tőlünk a te orcádat és a mi gonoszságunk fosztott meg a béke áldásaitól.

Oh bizony, jól tudjuk, Atyánk, Istenünk, hogy súlyosan vétkeztünk ellened. Te hiába szólottái hozzánk : „Én vagyok az Úr, ez a nevem és én az én dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.“ Hiába szólottái : „Jobbítsátok meg a ti útjaitokat, mert csak ha megjobbítjátok, ha valóban megtértek hozzám, akkor lakozom veletek!“ Hiába volt a te beszéded mi- hozzánk: „Féljétek az Istent és adjatok dicsőséget az Istennek, imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizeknek forrásait!" Mi mégis jártunk továbbra is a mi szemeink látásában és szivünk kívánságaiban és nem vettük eszünkbe, hogy te mindezekért itélőszéked elé állítasz.

Ám jól tudjuk azt is, hogy te nem szived szerint versz, sem bánattal nem illeted az embernek fiát, hanem hogy megostorozd és megpróbáld és végezetül jót tégy vele.

Jól tudjuk, hogy azért látogattál meg, hogy ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcseségével, se az erős az ő erejével, a gazdag se az ő gazdagságával, hanem dicsekedjék azzal, hogy ismer téged,