Református Kollégium, Kolozsvár, 1915

megtisztulás és társadalmi reform, mely végül megváltoztatja az egész világ ábrázatát. Igen, mert a szív gyökérszálai a hit világából táplálkoznak s mivel mindennek forrása a szív, olyan a világ képe, amilyen a szív. Szivünk pedig olyan, amilyen a mi Istenünk, azaz amilyennek ismerjük az Istent és amilyen kapcsolatban érezzük magunkat Ő vele.

A. reformáció visszaadta nekünk az egyedül való, egyedül igaz Isten ismeretét: „Isten szellem!“ Alighogy megtanúlta az ember az igazságot a Jézus ajkairól, már is elfelejtette. És úgy elfelejtette, hogy amikor ismét megcsendült a reformátorok ajkán, úgy tűnt fel az ébredező emberiségnek, mint egészen új, soha nem szólott mennyei beszéd. Pedig hányszor elmondta Jézus, mennyit prédikálták az apostolok, de még a késő középkorban is, hogy felújult ez igazság az Assisi Ferenc ajkán s mégis a hívők serege teljes bizonytalanságban élt ama nagy kérdéssel szemben: „Ki hát az élő Isten?" „Az Isten szellem!“ ezt mondja az evangélium örökérvényű szava. „Isten szellem“, azaz jóság, örök nemesség, végtelen szeretet, akiben él és ragyog a világ szépsége s ki maga az igazság. Hogy felújjongtak a lelkek, hogy megdobbantak a szivek s hogy kigyúltak az arcok az örömtől s milyen szabadnak érezte magát a lebilincselt lélek ez igazság hallatára! Mennyi öröm költözött a hívők szivébe, hogy az Isten nem egy titokzatos, elrejtett, szeszélyes hatalom, akihez csak az egyház közvetítésével juthat s aki csak az egyház által s csak az egyházban található meg, hanem szellem, aki a bűnös gyermeket is karjaiba zárja, a haszontalan szolgát is felemeli s a tékozló fiú előtt is megnyitja atyai hajlékát.

A reformáció fellebbentette azt a sötét fátyolt, melyet az egyház font-szőtt évszázadok óta a világ ábrázatára. Fényárban úszott e világ a hivő szemei előtt. Nem hiábavaló a földi munka, de isteni rendeltetés, nem kárhozatos, sőt isteni parancsból eredő minden hivatás, minden munkakör; nem a sátán incselkedései az élet örömei, de Isten atyai áldásai, melyeket nekünk hálás szívvel kell fogadnunk. Belezengett e világba a diadalmas reformátori szózat: Istenhez nem az egyház vezet, ,de a tiszta szív s a személyes hit, az üdvösség nem az egyházban van, hanem Istennél, kihez pedig mindenki maga közeledhetik; Isten nem az egyházban lakozik, hanem a tiszta szívben, a kiterjesztett mindenségben, mert az „Isten szellem!“