Református Kollégium, Kolozsvár, 1913

V.

Eötvös-emlékünnepen.

— Megnyitó beszéd a Gyulai Pál Önképzőkör 1913. december hó 14-én tartott emlékünnepélyén. Elmondotta Kovács Ferenc önképzököri felügyelő tanár. —

.16 vaskos kötetre menne, ha könyvbe összegyűjtenék mindazt a sok méltató és magasztaló beszédet, melyek ezen év folyamán báró Eötvös Józsefről elhangzottak. Születési évének százados fordulója megihlette a nemzetet s a kegyeletes emlékezés oltárán az egész év folyamán ég az áldozati tűz, melyet szerte a hazában, az ország különböző részein újra meg újra fellobogó lángok táplálnak. S midőn az év folyamán úgyszólván minden irodalmi avagy társadalmi, tudományos és valláserkölcsi, általában minden közművelődési testület s intézmény indíttatva érzé magát szokott munkája közben megállani Eötvös nagy alakja előtt, letenni lábához a megemlékezés koszorúját: egészen természetesen érzi e kollégium s benne tanuló ifjúságunk önképzőköre is a kötelességet, bogy ne engedje elmúlni az évet, ne hagyja kialudni az Eötvös emlékezetére állított oltár vesta-lángját anélkül, hogy a maga kegyeletének égő fáklyájával is ne táplálná annak lobogását.

E tűz köré gyűltünk azért ma mi is, kedves ifjúság s mélyen tisztelt közönség, hogy mi is tápláljuk, de egyszersmind érezzük is annak melegét. S lehet-e méltóbb feladat egy tanító s nevelő intézetre, a művelődés zászlaja alá sorakozott ifjúságra nézve, mint ápolni, felújítani annak emlékét, ki egész életét a magyar kultúra szolgálatára, annak elöbbvitelére szentelte, kinek nemzeti művelődésünk európai színvonalra emelése talán legtöbbet köszönhet? Apostola volt ő annak az európai kultúrának, mely nemzetünk évezredes ittlakása óta mindenkor szuverén joggal követelte meg tőlünk a maga föltétien érvényesülését; amellyel hogyha összhangban folyhatott nemzeti életünk — mint az Árpádok, az Anjouk, a Hunyadiak vagy Bethlen korában — ez összhang nemzetünket mind-