Református Kollégium, Kolozsvár, 1913

XX.

Adatok az iskolai év történetéhez.

Előre csak az haladhat a tökéletesebb élet felé, aki meg- niegáll az élet fordulóin s visszatekintve saját magának és környezetének munkájára, számbaveszi magát és megállapítja, hogy hol cselekedett helyesen, hol botorul; hol közelítette meg a kötelességteljesítés magasztos eszményét s mely tetteivel veszítette el azt szemei elől.

így áll meg a munkás ember napjának alkonyán, a szombat este csendjében vagy az év utolsó óráiban s magába szállva új elhatározások fogamzanak meg lelkében arra nézve, hogy a következő nap, a következő hét, a következő esztendő feladatainak teljesítésében az eddiginél több, az eddiginél jobb és tökéletesebb munkát fog végezni.

Hadd álljunk meg mi is néhány pillanatra az esztendő végén s nézzünk vissza elvégzett napjainkra.

Az 1913/14-ik esztendő során súlyos csapásokkal látogatta meg intézetünket az isteni gondviselés kifürkészhetetlen akarata.

Élete delén, duzzadó munkakedvének teljességében dűlt ki a kollégium munkásainak sorából 1914. januárius 5-én dr. íncze Béni nagyrabecsült tanártársunk. Kora elhunytával nemcsak kollégiumunkat érte súlyos veszteség, hanem sokat vesztett benne a magyar klasszika- fiologiai irodalom is, amelynek kora fiatalságától fogva jelentékeny munkása volt. Mint tanárt a törhetetlen kötelességteljesítés tiszteletreméltó s mindenkitől követendő erénye, minden melléktekintetektől szabad igazságszeretet jellemezte. Tanítványaival szemben is szigorú volt, mint saját magával szemben; de őszintén szerette őket; bennük a jóságot, a szorgalmat, a tehetséget, a jellemes- séget elismerte és szeretettel méltányolta; egyúttal azonban kérlelhetetlen irtogatója volt a felületességnek, az erkölcsi hibáknak és hiányosságoknak, a kialakuló jellem fogyatékosságainak. Mert azt akarta, hogy tanítványaiból munkaszerető, jellemes, az életben boldo- gúlni tudó, intézetünkre tisztességet árasztó igaz emberek váljanak.