Református Kollégium, Kolozsvár, 1912

56 1864. aug. 22-én kelt levelében így ír: „Reformodat a körre nézve osztom. Öcsém és Végh Arthur bevételét helyeslem. Hárman egyesülünk, s kivisszük, amit akarunk. Annyit mondhatok, hogy Pista mind aesthetikával és kritikával fog­lalkozott a vakáción. Bajza Kritikai Lapjait, az Új Magyar Múzeumot, Schiller verseit olvasgatta, s azután igyekezni fog kipótolni mindent. Végh Arthur pedig jó fiú. Szeretném, ha első kör lenne a mienk. Nevére nézt szeretném a Bajza nevet. Hát te ?“ Úgy látszik, hogy az indítvány elfogadásra talált, mert később csakugyan „Bajza Kör“ név alatt szerepel az önképzőkör. 1864. július 17-én ugyancsak Hóry Bélához írt levelében némi kis irigykedéssel írja, hogy tanulótársaik közül „Borosnyay és Schilling tanítványokat kaptak, mégpedig a legjobbakat, a Fol- bertéit osztották meg.“ Szeptemberben már maga Hegedűs is tanítványt kapott, még­pedig szintén igen jó tanítványt, t. i. báró Kemény Simon fiának lett a nevelője. A kis báró a kollégiumban tanúit s vakációra a nevelővel együtt mentek ki előbb Tordára, azután a marosnémeti kastélyba, s onnan Zarándba. A szüreti vakáción, 1864. október 16-án Maros-Németi-ről keltezett levelében már a következőket írja Hórynak: „Én bizony hosszas küzdés után ide telepedtem le, azaz megállottám, mert a napokban megyek be Zarándba, hanem a központ csak ez lesz, biztosan intézheted leveleidet ide, mert meg­kapom. Útamról írhatnék, de erről fogsz hallani, vagy olvasni rövid naplómból, ámbár nagyon rövid, és lehet, hogy rád nézve érdek­telen is. Hadd írjam le szállásomat. Ablakom alatt egy kert terjed el, s ennek végében a Maros hömpölyög. Körültem mindenütt kert terül el, melyben mindenféle szelid és vad, gyümölcsös és gyü- mölcstelen fák. A messzi távolban szöllőhegyek és erdők zöldéinek, azaz sárgáinak és piroskodnak. A kastély lefesteni való, de én nem tudok, s így elmarad lefestése. Különben hogy fogalmad legyen róla, annyit mondhatok, hogy az épület négy sarka kiszögellik, lépcsőzet -van ellőtte, egyik fele üveges. De tán prózai vagyok. Jaj, írhatok én szebbeket is. Tordán oly helyt voltam szállva, hol 4 szép leány van. Egyik szebb a másiknál; zongoráztak, beszéltünk az énekről, zenéről, irodalomról és ábrándozásról. Kérlek, írj. írd meg foglalatoskodásodat, mit olvasol, min dolgozol? tudom, szorgalma-

Next

/
Thumbnails
Contents