Református Kollégium, Kolozsvár, 1912

57 sabb vagy, mint én. de ezt sohse bánom tán meg, s időm nagyon jól telik“.1 1864-ben, mikor Hegedűs Sándor másodéves diák volt, az ifjúság körében „Gazdálkodási Egylet" alakúit, melynek .alapszabá­lyait be is terjesztették a tanári karhoz s a kollégium elöljáró­ságához. Sajnos, ezek az alapszabályok ma már meg nem talál­hatók a kollégium irattárában, s nem állapíthatjuk meg, mi volt az egylet célja s mik az eszközei. Hegedűs Sándort és Istvánt édes atyjuk minden eszközzel a közéleti tevékenységre akarta nevelni. Ennek egyik jelentékeny eszköze volt akkor az iskolában a bennlakási rendszer. 1865-ben mind a két fiát a bennlakásba adta, bár anyagi helyzete elég ked­vező volt ahhoz, hogy fiai nevelésének bárminemű költségeiről gondoskodhassak, saját házában, családja körében kényelmes ott­hont nyújthatott nekik; de azt gondolta, hogyha fiai tanítványaikkal együtt bennlaknak egy pár évig a kollégiumban, hozzászoknak az ifjúsági közélethez, emberismeretre tesznek szert, s később hasznát veszik tapasztalataiknak. * * * Jól szervezett köztársasághoz hasonlítható a kollégiumi benn­lakás. Elnöke az igazgató, minisztertanácsa a tanári kar, bírósága első fokon a sedria, az iskolai esküdtszék, másodfokon a tanári kar, harmadik fokon a kollégiumi elöljáróság. Az igazgató kezében futnak össze a rendtartás és a szervezet összes szálai. Már korán reggel jelentkezik nála Barcsai bácsi, a kollégiumi szolga, elkéri a padláson levő kis kamra kulcsát, hogy a kollégium külső és belső homlokzatát díszesítö hatalmas órát felhúzhassa és a városi órához igazíthassa. Ha az éjjel valami rend­kívüli esemény történt a bennlakásban, már a szolga jelenti az igazgatónak. 8 óra előtt jelentkezik az appáritor, átadja az esteli lustra-cédulát s a vigil-cédulákat. A kontra megbízásából jelenti egyszersmind, ha a lustra-cédulán feljegyezettek közül valakinek a neve hiányzik a vigil-cédulákról, tehát egész éjjel nem jött be a kollégiumba, hogy azóta bejött-e, vagy mit tud róla a kontra. Az esteli s éjjeli künnmaradásokat a kontra az igazgatóval hetenként egyszer, vasárnap veszi számba. Akinél valami mulasztás, hiba 1 A levelek (izv. Hóry Bélánó birtokában vannak.

Next

/
Thumbnails
Contents