Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
54 tással találkozott nagy buzgalma, de ez nem rettentette vissza törekvéseiben. Az ifjúság abban az időben is, mint azelőtt és azután is, majdnem minden évben, szerkesztett élelapot. Ebben Hegedűs Sándor gyakran szerepelt rajzban és írásban mint olyan ember, akivel beszélni is alig lehet, mert mindig a könyvei fölé hajolva tanúi. Nem kereste a népszerűséget, annyi bizonyos, mert az ifjúsági lapokban, amilyen a Hegedűs diákkorában három is jelent meg, nem épen hizelgőleg nyilatkozik az ifjúság szorgalmáról s' magatartásáról. Már 1865-ben az Aurora című lapban keményen ostorozza a diákságnak az olvasóteremben való magaviseletét: az olvasóterem inkább pipázó-szobának volna nevezhető, hol az ifjak sűrű füstben padokon heverésznek, hangosan diskurálnak hiábavaló dolgokat, s nincsenek tekintettel arra, hogy ott olvasni akarnának némelyek, akiket bizony a többség megakadályoz komoly szándékukban. Mikor az Aurora Hajnal cím alatt az ő szerkesztősége alatt jelenik meg, némileg enyhébb hangon ír, de akkor sem tartózkodik tanulótársai hibáztatásától. A Hajnal című ifjúsági lapnak szerkesztője az 1865/6. és 1866/7. években. 1866. szeptember 16-án, a második évi szerkesztősége beköszöntőjében írja, hogy a megelőző évben olyan csekély munkásságot fejtett ki az ifjúság a lap mellett, hogy csak 3 állandó munkatársa volt a lapnak, „ami egy 600-nál népesebb iskolára nézt valóságos szégyen“. Saját egyéniségében kereste az ifjúság munkásságának a laptól való elmaradását, de e reá nézve keserű sejtelmet megcáfolta a szerkesztővé való újra megválasztatása. Felszólítja az ifjúság minden tagját kivétel és személyválogatás nélkül, hogy munkásságukkal és közreműködésükkel tiszteljék meg. Személy szerint senkit sem fog felszólítani — mint írja — „részint azért, hogy a netalán elmellőztettek sértve ne érezzék magukat, részint azért, hogy az igazat megvallva, nagyon keveset ismerek önök közül.“ Ebben az évben, szeptember 16-tól május 5-ig 16 száma jelent meg a Hajnalnak. Az 1864. november 16-iki számban, a Sámi Lajos által szerkesztett Remény című lapban kezdi meg Hegedűs Sándor „Róma emelkedésében és virágzásában“ című tanulmányát ezzel a jeligével: „Szabadság, te vagy lelkem idvessége“. A szerkesztő a következő széljegyzetet teszi alá az értekezés megindításakor: A Rajza-kör által kitűzött pályádíjt nyert történelmi mű, egyszersmind kiegé-
