Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
aminek nyilvánúlnia kell a jóban való gyarapodásban és a lélek nyugalmának folytonos növekedésében.1“ De Luthernél ez nem következett be. Neki éreznie kellett, hogy az egyház rendeletéi, törvényei őt nem bírják az istenhez emelni. Megrendül az egyház egyedül idvezítő voltában vetett hite s lelke a gyötrelmek martalékául esik. Szomjúhozza a vallást; vágyik áz Istennel való közösségre, de hiányzik még lelkének ez a fenséges emelkedettsége, amely az Isten trónjáig emelje. Hiányzik leikéből a vallás megélése. Szoros út és rögös, tele gyötrelmekkel, de, ez viszen az igazságra. Hosszú évek örökös lelki gyötrelmei után végre megérti, hogy csak a saját maga szárnyain enrelkedhelik a vallásos szemlélődésnek olyan magaslatára, ahonnan megláthatja, megértheti az Istent. Ebben az emelkedésben az egyház se őt, se mást nem segítheti, mert semmiféle törvény, semmi szertartás és betanúlt imádság nem pótolhatja magát az életet. A vallás csak akkor része az emberi léleknek, ha az saját maga által megélt élmény. Luther lelkében tehát megismétlődik a Jézusi élmény s a keresztyénség vissza volt adva önmagának. A vallás Luther lelkében azzá válik újra, aminek lényege szerint lennie kell: az egyéni lélek sajátos benső, minden törvénytől független, szabad megnyilvánulása, amely az abszolutumot keresi és erre reá is talál. Ö az isteni kegyelemben vetett hitben nyúgodott meg; ez volt az ő élményének egészen sajátságos végkimenetele. Hogy mások ebből is dogmát csináltak s mintegy- kényszeríteni akarták felebarátaikat, hogy ők is ebben találjanak megnyugvást, ez nem a Luther hibája. Az ő élménye valódi benső élmény volt s ezért volt ő Krisztusnak igazi követője. Benne a keresztyén vallás renaissance-a jelent meg s vallásilag ez teszi az ő alakját és müvét értékessé. Sohasem lehet elfelejtem azt, amit ő a wormsi gyűlésen mondott akkor, midőn kijelentette, hogy elveiből semmit sem von vissza: „Itt állok és nem tehetek másképen.“ Nem, mert érezte, hogy a saját lelke hatalma alatt áll. Fenyegethetik minden testi kínzással, magával a máglyával is, hiába: „a test nem használ semmit.“ Egyetlen egy érték van, a lélek, amely őt az atyához emelte; ezt senkinek sincs hatalmában megsemmisíteni, mert ez része magának az abszolút léleknek, az Istennek. Érezte, hogy megtalálta az abba 1 Rauvvenhoff. A protestantizmus tört. I. 55. lap.
