Református Kollégium, Kolozsvár, 1912

ái

hitélete is ez alá a szempont alá esik; tehát az más valamilyen formát nem ölthet, mint amilyent az egyház egyedül helyesnek kijelent.

Kz az úgynevezett ontológiai fölfogása a keresztyénségnek merőben ellenkezik a Jézus vallásával.

Amint a keresztvénség diadalra jutott, azonnal paragrafusokba szedte a hit tételeit a zsinat s megszületett az első dogmatikus konfesszió, amely a hívő embertől azt követeli, hogy higyje és vallja azokat a tényeket, amelyeket ő megállapított. Hogy a Krisztus fogantatott a Szendéinktől, született szűz Máriától, megfeszít- tetett és feltámadott, ül az Atyaisten jobbján s onnan jön majd el Ítélni elveneket és holtakat. Aztán jött a homouzion és homoiuzion, jött az átlényegiilés és jött a többi dogma, amelyeket mint tényeket hinni kellett, de értékük felöl senki sem kérdezősködött. A keresztyén hit középpontjába a Jézus életének történeti tényei kerültek, nem pedig az ő benső, lelkiélete. „Aki hiszen énbennem, az iidve- zül“ ezt úgy értették, hogy aki a Jézus életének az evangéliumokban és a hagyományokban megörökített csodás történetét elhiszi, annak a hite tiszta, az méltó az üdvösségre. És fődolognak épen ezt tartották: az üdvösségre jutást. Maga a vallás csak eszköz arra, hogy a hívő általa elkerülje az örök kárhozatot, a pokol lángjait, a végső Ítélet rettenetesen lesújtó szavát.

Ez volt-e Jézus lelkében a vallás'? Ha ez lett volna, akkor a keresztyénség semmivel sem lenne értékesebb az emberiségre nézve, mint az öt időben megelőző nagy keleti vallások s Jézus sem volna több, mint Confucius, Buddha vagy Zaratlmsztra.

De a keresztyénség új értéket hozott a vallásban az emberiség számára s Jézus, aki nem volt sem tudós, sem társadalmi reformátor, sem bölcsész, egy új kinccsel, az ő örökértékü benső életével gazdagította az emberiséget. Az élj érték, amely fényével beragyogja Krisztusnak szenvedésében is boldogságot sugárzó alakját, amelyből előbb derengő, de majd vakító tény árad az emberi lélek legsötétebben maradt rejtekeibe is, az az élmény, amelyet Jézus átélt, s amelyről nem szűnt meg hirdetni, hogy aki hozzá hasonlóan átéli, az egy lesz ővele. Mert „én vagyok az út, az igazság, az élet; aki bennem hiszen, az élni fog, ha meg is hal“. Jézus nem tanrendszert prédikált, hanem a saját maga életét. Azt az életet, amely Isten tudja, minő lelki gyötrelmeken ment keresztül, amíg arra a legmugasabbfokú megértésre jutott el, hogy egyetlen