Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
lí) anyagi előnyöket biztosít. Ez tiszta és rideg utilisztikus értékelésen tudományoknak. Rá kell ugyan mutatnunk arra, hogy az egyes ismereteknek a gyakorlati életben hol és mikor vehetni hasznát, de igyekeznünk kell az ifjú fogékony leikébe belenevclni és erősítni benne azon meggyőződést, hogy nem az elvezet és a haszon a legnagyobb értékek, melyeknek megszerzésére törekedniük kell, hanem van magasabbrendü ideális érték is, melynek jelzői az igaz, a jó és a szép. Nem azért értékes valami, mert élvezetet okoz vagy hasznos, hanem azért tulajdonítunk neki élvezeti vagy haszónértéket, mert abszolút önértéke van, vagy amint Rühm Károly mondja „a haszon- érték s vele együtt az élvérték az önérték függvényei". Ez az érték pedig a dolgok jelentése, logikuma. Ennek a mértéke nem lehet más, mint az öntudatos szellem, az intelligencia. Minthogy csak a jelentés lehet igaz, jó és szép, azért a tanuló mindaddig nem juthat sem a logikai, sem az etikai, sem az esztétikai érték birtokába, míg a jelentést meg nem értette. Ezért intellektuális nevelés nélkül sem erkölcsi, sem esztétikai nevelés nem lehetséges. Ezért hangsúlyoztam annyira, hogy a tanuló igazi értékes ismeretek birtokába mindaddig nem juthat, míg a tantárgyat intelligenciájának teljes kifejtésével meg nem értette. Ez az ismeretszerzésnek, a helyes tanulásnak conditio sine qua non-ja. A tanárnak legfontosabb feladata tehát abban áll, hogy a tudás anyagát a teljes megértésig dolgoztassa fel a tanulóval s a megtanúltakat azáltal, hogy minden továbbit hozzájuk kapcsol, velük magyaráz, velük bizonyít, az elfelejtésig jutni ne engedje. Az ilyen értelemben vett tanításban folytonos lesz az ismétlés, de egyszersmind folytonos lesz a haladás, a fejlődés, a tanuló intelligenciája folyton újabb és újabb tartalommal bővül s mind közelebb és közelebb jut szellemiségének teljes kifejtése félé.
