Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
IV. A relativitás elvéről. Dp. Széli Kálmán székfoglalója. Főtiszteletű és méltóságos püspök úr! Mélyen tisztelt közönség! Kedves ifjúság! Az erdélyi- ref. egyházkerület főt. és mélt. egyházkerületi közgyűlése 1911. nov. havában a kollégium tanári karának s méltóságos elöljáróságának ajánlatára kegyes volt engem a kolozsvári ref. kollégium rendes tanárává választani. Amidőn e választásért őszinte szívvel mondok hálás köszönetét az erdélyi ref. egyházkerület főt. és mélt. közgyűlésének, a kollégium méltóságos elöljáróságának s igen tisztelt tanári karának, kollégiumunkban uralkodó ősi szokás szerint tudományos értekezéssel óhajtom tanári székemet elfoglalni. A tér és időnek a fizikai vizsgálatokban eszközölt újabb felfogásáról, az u. n. relativitás elvéről akarok szóláni, melyről Planck azt mondja, hogy a Kopernikus-féle világfelfogás okozhatott ehhez hasonló átalakulást természettudományi alapfogalmainkban. Ismertetem azon okokat, amelyek a relativitás elvének bevezetését előidézték, röviden jellemzem magát az elvet s annak legfontosabb következményeit, végül bemutatom néhány alkalmazását. A relativitás elve azt mondja: semmi módon nem lehetséges egy testnek az üres térhez viszonyított relativ mozgását kimutatni. Ha tehát két megfigyelő állandó, de egymástól különböző sebességgel mozog, mindenik ugyanazon joggal állíthatja magáról, hogy ő az üres térhez viszonyítva nyugszik s nincs oly fizikai észlelési eljárás, amelynek rendjén az egyik vagy a másik észlelő javára e kérdést eldönthetnök. A természeti törvények függetlenek a vonatkoztatási koordináta-rendszer mozgási állapotától, ha e mozgás gyorsulásmentes. Bármely természeti törvény kifejezhető nyugvó rendszerben
