Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
14 nem szorítkozik egyébre, minthogy egy pár tényt, adatot, formulát emlékezetébe véssen. Ismeretei többnyire felszínesek maradnak az életben is, a hivatásával járó foglalkozásnak is csak a technikai részét sajátítja el úgy ahogy, de azért törekszik arra, hogy mindenki művelt, képzett embernek tartsa. Mindenről van valami véleménye, különösen az aktuális tárgyakról, de e vélemény rendesen nem az övé, mindenről úgy beszél, mintha értene hozzá, s néha még a szakembert is zavarba hozza bátor fellépésével. És a nagy többségnek rendesen ezek a kedvenc, ünnepelt alakjai, elhalmozza őket kitüntetésekkel, útón-útfélen dicséretüket zengi s ezt mástól is megkívánja. Régi igazság s a tények is ad oculos bizonyítják, hogy „parva sapientia regitur mundus“. Azonban a szerencse kegyeltjein kívül sokkal nagyobb azoknak a száma, akik nem elég okosak vagy ügyesek ahhoz, hogy a Fortuna szekeréről ki ne dűljenek, sőt még annyira sem jutnak, hogy felkapaszkodhassanak reá ! Az életben nem boldogéinak, minden kis sikertelenség megbénítja erejüket s mihelyt valamely nehezebb feladat előtt állanak, mindjárt kétségbeesnek. S ilyenkor elkeseredésükben kit vádolnak ? Többnyire az iskolát, hogy az nem az életre nevelte őket, hanem egy sereg „értéktelen, száraz grammatikai szabállyal, mennyiségtani levezetéssel, képlettel“ töltötte meg a fejüket s mélységes undorral gondolnak azon órákra, melyeken azokkal a bizonyos nehéz tárgyakkal foglalkozniok kellett. Bár kifakadásaikban van némi igazság, azért még sincsen igazságuk, mert bizonyosan más tényezők hatottak közre, hogy életük szerencsétlen lett s e tényezők között a legtöbbször a szülők játszák a döntő szerepet s nem az iskola, értvén ezen különösen a gimnáziumot. Kétségtelenül sok hiba van még az oktatásban, még nem vagyunk az igazi módszer birtokában, a tudósoknak egész serege dolgozik vállvetve, hogy a nevelés elméleti és gyakorlati kérdéseiben végleges és határozott eredményre jusson. Mindenfelé folyik a kísérletezés, mi is kísérletezünk s „habár nem valami nagy lelki örömmel szemléljük is a nevelési rendszereknek napjainkban folyó harcát, habár kellemetlenül hatnak ránk az ennek nyomán fakadt bajok, mindamellett oly szükséges átmeneti lépcsőnek kell elismernünk, amelyen át kell haladnunk, mert végeredménye csakugyan jótékony hatású lesz.“1 1 Spencer H.: Értelmi, erkölcsi és testi nevelés. Ford. ÖregJ. és Losonczy L. Bpest, 1906. 67. lap.
