Református Kollégium, Kolozsvár, 1912
13 És sajnos, a tanulók igen nagy százaléka szenved abban a hibában, hogy vagy egyáltalában nem érti meg s nem tudja követni a tanár vagy a tankönyv magyarázatát, vagy nem is nagyon töri magát, hogy megértse. Sokkal lustább és felületesebb, semhogy egy kis gondolkozással, figyelmének a tárgyra való koncentrálásával elméjét megerőltesse. Az ilyen tanulók alig emelkednek a megismerésnek arra a fokára, melyet értelmi megismerésnek nevezünk, fogalmaik zavarosak, az érzéki képek egyes vonásai között nem látják az összefoglaló jelentő egységet, a logikumot s mégkevésbbé látják ezen jelentő egységek közötti összefüggést, mely az Ítéletekben s a következtetésben nyer kifejezést. Közönségesen szólva, nem értik meg az anyagot s minden igyekezetük arra irányúi, hogy emlékezőtehetségük segítségével mentsenek meg valamit a kijelölt órára. Jön aztán az új feladat, az előbbit teljesen eltemetik s ha a tanár mégis életre akarja kelteni s kérdezősködni talál a régebben tanúltakról, rendesen az a kifogás, hogy az nem volt felhagyva. Van-e s egyáltalában lehet-e értékes eredménye az ilyen tanulásnak ? Bővül-e a tanuló intelligenciája valami értékes logikai tartalommal, tulajdonává lett-e igazán az ilyen felületesen és tökéletlenül megszerzett ismeret, mely azonban csak bitorolja az ismeret nevet? Tiszta és világos fogalmakat nem alkot magának, itélőerejét nem igen fejleszti, mert a fogalmakat rendesen a tanár hozza szintetikus egységbe s ő csak a kész eredményt fogadja magába passzíve ahelyett, hogy ő maga öntudatosan közreműködnék az ítéletek megalkotásában. Még kevésbbé törekszik arra, hogy az új fogalmakat, Ítéleteket szervesen beillessze abba a nagy szillogisztikus rendszerbe, melynek a tananyag elvégzésével ki kellene alakulnia, így minden tudása csupán egyes elszigetelten álló s épen ezért meg nem értett részismeretek chaotikus halmaza, nyers és rendezetlen adattömeg, melynek emlékezetbe vésése csak óriási idő és energia árán érhető el. De az ilyen tudás csakhamar feledésbe merül s a tanuló lelkében nem marad más hátra, mint a kedvetlenül, minden öröm nélkül végzett kényszertanulás emléke, mely gyászfátyolként borúi életének tovatűnt éveire, s azoknak derűit napjait is elhomályosítja. Az ilyen tanulónak gyötrelem az iskolába járás és a tanulás, irtózik minden kis erőfeszítéstől, melynél értelmes gondolkodás szükséges, szellemileg lusta, felületes és megbízhatatlan. Intelligenciája nemhogy fejlődnék, hanem hova-tovább elhomályosúl s
