Református Kollégium, Kolozsvár, 1911

62 Az egyház éppen abban a korban a legfrívolabb játékot űzte a bünbocsánattal. Éppen annak a vásári árusítása hívta ki a küzdő­térre a bűn öldöklő hatalmával már oly nagy tusákon átment wittenbergi barátot. Semmit nem tartanak oly életbevágó szükség­nek a reformátorok, mint a bűnbocsánat, az Isten előtt való meg- igazulás kérdésének tisztázását. Ezen fordul meg a keresztyénség lényege. Ez volt teljesen kiforgatva eredeti valóságából az egy­házban felhalmozódott tévtanok által. Ki kellett azért törni az egy­házi nagy forradalomnak; mert a forradalmak nagy psychologusa, Carlyle szerint a gyújtó anyagok, a hazugságok felhalmozódása szükségképen forradalmat szül. S hazugság minden, ami a termé­szetes követelmények kielégítését elodázza, vagy haszonlesésből meghamisítja. Az egyház hirdette a bűn kárhozatos voltát, de a tőle való megszabadulás útjába odaállította a maga hierarchikus intézményét. Ez intézmény hizlalásának eszközévé tette a bünbocsánatot. Önzése alkúra lépett, kiegyezett az emberi természet önzésével. Nyereség- vágyból könnyűvé tette, árúitatta a bünbocsánatot. Ezzel teljesen felszabadította az ember bűnös indulatait. Nagyon jellemző a a Tetzelről szóló adoma, hogy rablói előre megvásárolták tőle az elkövetendő rablás feloldozó céduláját. Az egyház a csőd széléhez vitte a keresztyén séget, ahhoz a meredek ponthoz, melyről az egész keresztyén civilizáció a felszabadúlt bűnök örvényébe zuhant volna alá. E bukástól mentette meg a reformáció a keresztyénséget. Feltárta a bűnt, a művelődés ős ellenségét s rámutatott legyőzése egyetlen föltételére, az Isten előtt való megigazulásra ingyen kegye­lemből, egyedül a Jézus Krisztusban való hit által, mely a bűnök­nek töredelmes megbánására vezet. E töredelmes bűnbánat a bűn egyetlen ellensége. Egyedül ez töri meg a bűn hatalmát az embe­ren ; ez menti őt meg az Isten országa, a tökéletesedés, a haladás, művelődés számára. E töredelem által az ember jobb része, a művelődés szolgálatában álló nemes hajlamok győzedelmeskednek a kulturaellenes nemtelen indulatok felett. Ezért a bűnbánat nem egyszeri, nem múló, hanem folytonos és állandó. Luther 95 tétele ezzel kezdődik: „Mikor a mi Mesterünk és Urunk, Jézus Krisztus azt mondja: „Térjetek meg", akarja, hogy híveinek egész életök a földön folytonos és szüntelen megtérés legyen.“ A 4-ik tétel ismét így szól: „Az igazi bűnbánat és

Next

/
Thumbnails
Contents