Református Kollégium, Kolozsvár, 1911
4 Oh, hallgass meg minket! Halld meg forró esedezését az itt egybegyűlt szülőknek s azoknak is, akiknek gondolatai a messze távolból e hely felé szállanak e napon, akik mindnyájan aggódva és remélve tekintenek a jövő elé, akik remények és aggodalmak között bízták féltett kincseiket ez intézet gondjaiba. Íme, oltalmadba, hűséges godviselésedbe ajánlják szeretteiket s esdve kérnek Téged : tartsd meg, óvd meg életüket, védelmezd egészségüket, adj értelmüknek szüntelen való világosságot, adj szivüknek tisztaságot, istenfélelmet, hogy legyenek feddhetlenek, tiszták, legyenek kedvesek előtted és az emberek előtt; ne engedd, hogy senkinek is botrán- kozására legyenek, senki az ő ifjúságukat meg ne utálja. Oh légy velük azért, légy oltalmuk, erősségük, légy tanácsadójuk, védelmezőjük a kísértések között és a hit, hogy Te velük vagy, óvja meg a csábítások között s adjon erőt győzedelmeskedni minden gonosz kívánságon. És halld meg s vedd kedvesen a Te ifjú néped imáját, a gyermekszív könyörgését, amikor szeretteikért könyörögve, hálát mondanak neked, hogy adtál nekik szerető jó szülőket, akik gondjukat viselik, verejtékeznek, áldoznak érettük s előmenetelükén, boldogulásukon teljes lélekkel fáradoznak. Oh lásd meg lelkűkben a nemes buzgalmat, az erős elhatározást, hogy nem lesznek méltatlanok övéik szeretetére s cselekedő, hogy elhatározásuk mellett mindvégig híven kitartsanak. És hallgass meg, amikor mindnyájan, e gyülekezet kicsinye, nagyja, kegyeletes érzésekkel áldoz a férfiú emlékének, aki e helyről indúlt ki egy fél évszázaddal ezelőtt megékesítve minden szép erényekkel, egy félszáz éven át munkált híven, csüggedetlenűl, hite s hazája jóllétén, felvirágzásán, akit a kegyelmed arra méltatott, hogy lelke dúsgazdag kincsével lenne legelső munkása hazájának, lenne őrállója, első gondviselője magyar református Sionunknak és akinek nemrégen feldomboruló sírja felett méltán hangzott fel a panaszos kiáltás: „jaj minekünk, elesett a mi fejünk koronája“. Nem zúgolódunk, hogy határt vetettél az ő életének, hogy elszólítottad őt tőlünk, mert ha valahol, az ő sírjánál érezzük e mondás igazságát: „nem a halál, az élet itt nagyobb!“ Nem zúgolódunk, mert igéd tanítja s szemeinkkel látjuk, hogy elvégezett dolog, hogy a por visszatérjen a porba, ahonnan vétetik, a lélek pedig visszatérjen hozzád, aki adtad volt; nem zúgolódunk, mert igéd tanítja, hogy „boldogok a halottak, akik az Urban haltak
