Református Kollégium, Kolozsvár, 1910
42 gedve önmagával és az ő lelkiismerete és idegrendszere tökéletesen nyugodt, ő nála a zene kezdődik a csárdással és végződik a „Balaton háborgásáénál. A második csoportba tartoznak azon tanerők, akik zene- pedagógiai képzettségüket valamely Üzletszerűen létesített ma- gán-zeneintézetben vagy valamely katonabandánál nyerték. Az ilyen magán-zeneintézetben többnyire csekélyebb képzettségű tanítót vagy tanítónőt szerződtet az igazgató, hogy neki minél több haszna legyen az üzleten (az ilyen tanerők fizetése évi 3—400 frt. között váltakozik Budapesten). — Dacára ennek a kizsákmányolásnak, néha akad egy-egy zeneakadémiát végzett fiatalabb növendék is az igen tisztelt direktor horgára, aki aztán hivatása magaslatára emelkedve, elkezd becsületesen tanítani. De mi történik ekkor? Bemegy a növendék a direktorhoz s bejelenti, hogy kilép az intézetből, mert neki a tanárja folyton Bachot tanít, ö pedig nem szereti Bachot, mert először is nincs benne futam, másodszor pedig nem szép és harmadszor nehéz. A direktor behívatja a professzor urat és megparancsolja neki, hogy hagyjon békét az ő akadémiai szamárságainak és tanítson olyan darabokat és etűdöket, amelyekhez a növendéknek kedve van, mert különben a tanulók megszöknek, ő pedig nem óhajtja az üzletet bezárni! Szegény professzor, mivel nem akar éhen halni, a sarokba vágja Bachot és tanítja a kisasszonynak a futamos etűdöket és darabokat. Mikor aztán a növendék elvégezte az öt vagy hat osztályú zongoratanfolyamot, kikapja a kitűnő bizonyítványt vagy oklevelet, mert a direktor úrnak arra is vigyázni kell, hogy a bizonyítvány lehetőleg kitűnő legyen, nehogy a végzett művésznő vagy tanárnő elijessze az intézetbe lépni akarókat az igaztalan osztályozással. A katonabandistáknál már másképpen megy a zenei nevelés. Itt már nem azt tanulja a delinkvens, amit ő akar, hanem amit a regimentstambur és a zupás őrmesterek belévernek. Amidőn a 10—12 éves cseh vagy sváb gyereket beadják a ban- distákhoz, a regimentstambur egy klárinétet vagy esetleg hegedűt ad a kezébe, tehát nem olyan hangszert, amire a gyermeknek óhaja volna, hanem amire a bandánál éppen szükség
