Református Kollégium, Kolozsvár, 1910
43 kínálkozik. Megmagyarázzák egy pár gyakorlatnak a kottáit s hogy kell azokat kifogni s aztán előveszik az első csoportban említett klasszikus darabok közűi pl. a Bob herceget vagy a Gotterhaltét, ezekben aztán kiaknázzák az illető hangszer titkait. Amidőn ezeket meglehetősen elhúzza a kis atyafi, kap egy Befilirmars- vagy Strausz-valcer-stimmet, amit neki két hét múlva, a különbeni becsukás, avagy a kurtavas terhe alatt el kell játszani az őrmester úrnak. Iyen rendszertelen vagy jobban mondva abszurdum métódussal mégis viszi annyira 10—12 év alatt, hogy egy kissebbszerű nyitány egyik vagy másik stimmjét lefürészeli. De hogy arról fogalma lenne, hogy mi az öntudatos zenélés, pláne tanítás, az teljesen ki van zárva! Hogy tanítanak tehát ezen második csoportba osztályozott magán-zeneiskolát abszolvált zongoratanítók? Ügy, amint őket tanították, bizonyára nem, mivel az képtelenség, hogy arra visszaemlékeznék, hogy egyik vagy másik etiidöt vagy darabot hogy kellett neki betanulni, hogy kellett azt felfognia és értelmezni, miután az az előadás sem volt rendszeres, egymásból folyó; tehát még rosszabbul fog tanítani. Nem is tanítás lesz az már, hanem értelem nélkül való rendszertelen, ideges ide-oda kapkodás. Az első 3—4 évig még csak eltanít valahogy! ...Valahogy! Itt még meg lehetne menteni a tehetséges növendéket helyes előlkezdéssel, de az 5—6-ik után, amidőn már Bachnak kis praeludiumait, fugáit, 2—3 szó- lamu invencióit, egy-két francia, angol suitjeit el kellett volna végezni, ehelyett végigrohan Csernyi összes virtuóz tanulmányain, Krámer minden etudéjein, természetesen felületesen s ugyanígy az előadási darabokon is: innen már nehezen van visszatérés a helyes, igaz útra. Már ezek után nehéz lenne a Bach tamilmányait és müveit megérteni s alaposan átvenni! Pedig sok tehetséges növendék öntudatra ébred ezen a fokon és szomorú csalódással tekint vissza 7—8 évi eredménytelen, fáradságos munkájára. Mi más világa van annak, aki helyes, rendszeres vezetés mellett, értelmesen átveheti a Bach tamilmányait, megérti Mozart örökszép, derűs, tiszta zenéjét, fel tud emelkedni a nagy, halhatatlan Beethoven csodálatos szelleméhez, ami a megúsztál t művészet, a legszentebb zenei igazság! Aki behatolt a mes